Spanyolnátha művészeti folyóirat

Korpa Tamás

Deventer − Bartóknak & Verdinek

tagadja, pedig délelőtt van. ezek voltak a legnehezebb

napok. idáig sok elavult lépcsőfok vezet

(a mozgás átvitele igaz örökletes).

a tüdőből kifutó gömbölyű lélegzet: expanzió.

gyarmatosít domború szeleteket a térből. vastag verejték

a királyszobor jogarán (s homlokunkon mint hagyatékon).

a zászlórúd tűhegyes csúcsáról cseppek gördülnek.

járásunkat apró részletekre osztjuk a kasmír

szőnyegen, közérzetekkel szakítva meg, hat, nyolcas

fürtökben állunk achátszürke teáskannánk körül

átfogalmazott tanulságok patikamérlegén.

de mi ez a következetes play back a mozdulataim

helyén, hogy mindez visszajátszható újra,

B. ingerküszöbén állva egy ajtó előtt?

 

**

ami kezdődik, megritkul majd, közben. lefullad,

mint a betűk fölötti térből az ékezet, idegen nyelveken.

hűlt hely fehér szele. napsárga ytong téglák a kertben.

az ilyen mélységből felbukót elveti a felszín, keskeny-

vágányú vasútra szál, egy vasárnap délután, a kidolgozatlan

serdülő férfi, akiben mellékhatások nélkül regenerálódnak

bizonyosviszonyok. a két szemöldökcsík önfeledten

összezár, célszerű apszis a homlokon. a vöröskeresztes

mikrobusz és íriszének pikáns disszonanciája.

V. mozdulatlansága provokatív ekkor.

mintha elhatárolódásra várna. a pláza

csillagalaprajzából kinő a liget két ideges ostorfája —

igaz, mindez csak egy kanyar volt, páli fordulat.

 

**

a lehetséges ártér stigmája a csónakház emelkedő

kúpja. derékig kitakarja a liget keskeny koszorúja

a hidroglóbuszok láncát. mindez egy iPod érintő-

képernyőjén, s mi szemünkön mint védjegyen át

nézzük. arcunk, akár egy tömegsír ültetésrendje

(vagy egy hitvita költségvetése): elfogult.

a Céh íjászcsapata ellenőrzi a zónát. a hírre, mint

aki kissé odaégett, úgy mozog a nyelvünk. telítődik,

akár egy évekig használt, mosatlan törülköző

sebtartalma, víruskészlete, vagy a fagyos téli éjjel

teáskannában feledt pickwick tömény teste,

ami törhető, konkrét, elfogult szeletekre.

most még ennénk is — fogainkon az elszíneződés,

korcs ónix kövek — de félünk, hogy öreg, hogy sziszeg,

s hogy kígyófejben végződik a korlát. —

úgyszólván híd voltam kettejük között.