Spanyolnátha művészeti folyóirat

Thomas Blowup

Annyi a vámpírnak

Túlzásba tudnak
esni ezek a mai
vámpírok, én mondom!
Rossz értelemben szívnak.
Szívószálba kapaszkodva,
egyik napról 
másikra élnek. 
Élnek? Dehogy,
holtabbak a mamánál,
csak a hamvasztás segítene
rajtuk, de hisz manapság
nekik valaki? Válságban a rendes
gyülekezetek is. Elpártolnak
a hívek, hogy aztán
magukban bízzanak
vagy a blikkben,
hogy vértelen
arcukat már csak
a kiskevert fűtheti
pirosra fel.

„Vérszűkében állunk,
én mondom, csont és bőr
ez az ország. 
El kell innen menni” – mondja
Drakul, másnap a várát a múzeumnak adja,
a vérét áldozza be a hazáért,
a népért, vagyis a népszerűségért.
Mégsem kerül be
az újságokba, csak halott
egy ideje, nem beszélve, hogy 
a piros lé a rituálén 
alvadozva, gyengén csorgott,
egy rendes fénykép nem készült.
Drakul végül settenve
elment, nem elmenekült.

A vámpírok nincsenek
idehaza, áll a tábla
a múzeum előtt,
végülis be lehet menni
félve vagy féltlenül
a várba, de nem
kell a kultúrát
eltúlozni úgyse, ezért ezer hála,
egy hónapban egy Cezanne-ra
futja a pénzből,
februárban meg
ki tudja, mi lesz,
lehet, el kell
adni minden horrorkönyvet.