Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kocsis Csaba

Kedves Feri Bátyám!

Személyesen nem volt szerencsénk találkozni, de ismerlek. Híres rokonom vagy nékem, bár az átkosban ezt nem volt érdem emlegetni. Mikor ötvenéves lettem, magamnak írtam karácsonykor néhány sort: „betűszedő, tetűszedő / tévépásztor tevepásztor / Játék a betűkkel / hangszóró / figyelem figyelem / szabadság egyenlőség / testvériség test vér / bugyingó pelenka / gyermekké válás / újra gyermeknek lenni / vért verejtékezni / megszületik a gyermek / megkeresztelni / atya fiú és / szentlélek nevében / erre nem számítottunk / hogy újra születnek / újra álmodnak /  férfiak férfiakkal / nők nőkkel / titokban lehet / családot alapítani / most már tilos / csodát várni", és most, hogy mindezt  megtaláltam, néhány sort kihúztam belőle, mert nem tudtam, miért került oda. „...ha felnőtt küld sötét verset / faxon egy halottnak, / az minimum zaklatás...” Ezért emailezek... Születésnapodra. Százhuszonöt éves lennél. Mostoha sorsod volt neked is, és életed szülővárosoméra emlékeztet.

   Berettyóújfalu mindent Trianonnak köszönhet, semmi kis hely volt annak előtte, és aztán rászakadt a rangkórság, megyeszékhely lett,  s mindent kapott. Például Leventeházat medencével, ahol a magyar gyerekek 1944-ben Konrád szerint „vijjogva ugráltak fejest a trambulinról a huszonöt méter hosszú medencébe, amelybe csendesen folydogált az artézi víz". Imádom ezt a vizet, és ha bárhol az Alföldön beleszagolok, illata hazarepít a gyermekkorba. Berekfürdő kicsi kis falu, folyékony kincse az Alföld alatt húzódó melegvizes óceánból való. Létét Trianonnak köszönheti, egy csonka ország kétségbeesett kutatását az energia után. Valami mégis csak került. Nem a remélt  kőolaj, hanem gáz és termálvíz. Eszembe jutsz most már Te is, nem csak a gyermekkorom.

   Nagymamámat, Pávai-Vajna Erzsébetet ismerted, sokat mesélt rólad. Nem nekem, hanem édesanyámnak.  Ő büszke volt arra, hogy ilyen híres ember rokona. Most már én is. Bevallom, nem sokat tudtam Rólad, bár sokszor és sok helyen elmondtam, rokonok vagyunk. Talán  ennek volt köszönhető az a felkérés, hogy  vegyek át egy kicsiny kis falu által neked adományozott posztumusz díszpolgári címet. Akkor jártam utána, ki is vagy igazán. Szép könyvet írtak rólad, de csak a halálod után. Sorsodat szemlélve Obersovszky Gyulai sorai  jutottak az eszembe: „Temetni nagyon tudunk / Temetni egyszer / kétszer / tán többször is / ugyanazt a halottat / görgetni ágyútalpakon Chopin után / Temetni nagyon tudunk / tanulhat tőlünk a világ...”

   Kicsiny kis bányászfalu ölelt először magához, hisz' előtte hiába kilincseltél, Hajdúszoboszló nem adott élhető lakhelyet. Meggyulladt a halotti lepel a temetéseden, tarisznya szakállad megpörkölődött. Egy esztendő sem telt el — azon, hogy ez sok, vagy kevés egy halottnak, még nem gondolkodtam —, s Szolnokra vittek. Először egyedül nyugodtál a fekete földben, majd melléd szenderült feleséged, Nusi, hogy aztán nyolc évvel később együtt utazzatok Hajdúszoboszlóra, ahol már nem kellett a remélt lakás, díszsírhely lett az otthonotok, és a nevedet viseli egy utca is...

   Berekfürdőn nem kellett bányász zenekar és  csinnadratta, az ünnepség emberi volt és méltó, mert Körmendi Lajos ismerte az embereket, az élőket és talán a halottakat is. Azóta is őrzöm a falutól kapott hatalmas oklevelet, amelyet dr. Hajdu Lajostól, a település polgármesterétől vehettem át. Ha előveszem, beteríti a kis dohányzóasztalom. Széthajtom és olvasom: Berekfürdő Község Önkormányzata a település önállóságáért megtartott népszavazás 10. évfordulóján posztumusz díszpolgári címet adományoz Pávai-Vajna Ferenc főgeológusnak a berekfürdői kút fúrásáért, a termálvíz megtalálásáért, amely lehetővé tette a falu kialakulását és mai virágzását.

A hálás berekfürdőiek nevében: Dr. Hajdu Lajos  polgármester

Mit csináljak én ezzel az oklevéllel? Úgy gondoltam, erre a jeles évfordulóra elküldöm neked. Téged illet. Hátha valahol az étereben ráakadsz!