Spanyolnátha művészeti folyóirat

Ladányi-Turóczy Csilla

Verdi: Ende

Címzés:

Verdi: Ende.
Vert legenda.
Denver versus Deventer:
megérdemelten lever.

— Mit is jelent?
— Jelentem alássan, a randevúra mindenki készen áll. Fehér kesztyű viselése mellőzendő, tekintettel a fekete eperfák közelségére. Vagyis magasodására. És termésére.
— Nem úgy értettem, hogy mit jelent. Hanem úgy, hogy mit jelent. Mármint a neve.
— A nevem? Csak a nevemet jelenti. Ha sokat ismétli, uram, rá fog jönni, hogy semmit nem jelent.
— Vannak eperfák Hollandiában?
—  Ezt mástól kérdezze. Nem a botanikai szekcióban vagyunk, hanem az opera tanszakon.
— Bartók úr, nem ártana valami rendes gyümölcs ezen a randevún.
—  Mit szólna egy mandarinhoz?
— Csodálatos. Jöhet több is.
— Szó sem lehet róla. Mandarinból csak egy van. Csodálatosból végképp.
—  Kár, hogy nem gyümölcs.
— De termés.
— Termés? Vagy termék?
— Ezt sose tudom. Szellemi termék?
— A szellem gyümölcse, a szellem szemölcse.
— Mi lesz már azokkal a fekete eprekkel?
— Bólogat a lombjuk?
— Bólogat, bontogat.
— Akkor jöhetnek.
— Fekete epret csak fáról lehet enni.
— És most azért gyűltünk itt össze ...Hogy Verdi Endjének tiszteletére ...
— Mimnek a tiszteletére?
—  A vége előtt tisztelgünk.

— Minek a vége előtt? Nekem nincs végem.

— Erről ne tessék vitát nyitni.

— .. stílusosan, a gyász jeléül megnyissuk a feketeeper-evő fesztivált.
—  Szerintem ennyi elég is.
— Elég hát. Már most olyan a szája, mintha kéjgyilkosságot követett volna el.
—  Vámpír.
— Mandarin.
— Othello.
— A fekete szőlő se rossz.

— Asse. Érti valaki, hogy a mélyvörös miért fekete?