Spanyolnátha művészeti folyóirat

Filip Gabriella

 

Elszámolt színházi számmisztika

 

Ez a bűvös kocka bár nem színes, de nem is színtelen.

Rajta a színházi klasszikusok virtuálisan számtalanok.

Bár ezek a szerzők és szereplők rossz szembe néznek.

Így ebből soha nem lesz se hét, se huszonegy.

Ej, semmi sem tökéletes.

Igaz, a dranka sem kör, a kör pedig nem négyzet

−  pláne nem kocka...

*

Ezt a négyzetet forgasd el, ha tudod! Kerüljön jó helyre a fabábú, a fakatona és királyfi, valamint Collodi, Csajkovszkij, Bartók +(ez a plusz csak az operafesztivál idején használatos, egyébként pont).

 

 

Gyarmati Béla

 

REDUNDANCIA

 

                  Esztétikából felel az osztály hangadója - jó svádájú fiatalember; ömlik belőle a szó. De mit látok? A csupaszív tanárnő − aki kora szerint édesanyánk is lehetne − a tanárnő arca egyre változik. Istenem, csak nem valami rosszullét környékezi? Soha nincs fölösleges gesztusa, most furcsa rebbenő mozdulatokkal zsebkendőjéért nyúl, amire nincs is szüksége, aztán mégis megtörli homlokát, majd halk, fátyolos hangon megszólal.

                  − Bocsásson meg...

                  A felelő elhallgat, nem érti, érzi, miről van szó. Nagyon figyelek, mindjárt nekem kell kollokválni.

                  − Hát mért nem tiszteli a szavakat! − emeli meg kicsit hangját a tanárnő, de látszik, hogy szinte szenved. Aztán a terjengősségről, a közlési többletről − a redundanciáról! − beszél. A felesleges szószaporításról, mikor a szavak, fogalmak jelentése, hangulata mit sem számít; mikor az antikvitásban használt fogalmak helyett paramétereket emleget a beszélő, és azt mondja, hogy Arisztotelésznek a Poetikában „valahol igaza van.”

                  Örökre megtanultam, hogy a művészetben bűn a közlési többlet. A legjobbak tudták, tudják ezt. II. József például lapozván Mozart partitúrájában elcsodálkozik: „Mennyi kóta! (így hosszú ó-val.) Mennyi kóta!” Mire a zeneszerző: „Éppen csak amennyi kell!”

                  Őrzöm a kínai opera felvázolt maszkjait, amit egy kitűnő művész rajzolt a szemem láttára. Európai szemmel ezek a maszkok nagyon hasonlítanak egymásra, s mégis mindegyik egészen más karaktert jelez. Egy ecsetvonással, egyetlen hullámvonallal a fiatal szerelmesből, akár gonosz varázsló válhat. Aztán élő előadásban is láttam, hogy a kínai opera színésze csak úgy és mindig csak annyit mutathat mozgásban, gesztusban, hangban − amennyit a megjelenítendő figura, az adott szituációban követel.

                  Persze már a mi Somlay Artúrunk is figyelmeztette kulisszahasogató ifjú kollégáját: „Nem kell ezt ennyire csináln!”

                  Talán a redundáns politikust is figyelmeztetni kellene...

 

 

Homonna György

 

Litwin József

 

Lőrincz Róbert

 

 

 

 

Új szerzőnk*:

 
 
 
 
Lőrincz Róbert 1951-ben született Páciban. Jelenleg is Miskolc mellett, Mályiban él és dolgozik. 2005-től tagja a MAOE Festő Szakosztályának. Tagja még a Borsodi Alkotók Köre Egyesületének, a Diósgyőri Vasas Képzőművészeti Egyesületnek, valamint a KaposArt Képző- és Iparművészeti Egyesületnek. Mesterének tekinti Lukovszky László, Papp László és Seres János festőművészek mellett a művésztelepeken irányító művészeket, mint Xantus Gyula, Szabados Árpád, Wieszt József, Lórántné Presits Lujza. A tus, akvarell, rézkarc stb. mellett a tűzzománccal is foglalkozik. Több önálló kiállítása mellett részt vesz országos és regionális csoportos kiállításokon is. 
 
 
 
 *További (lapszámainkban korábban már publikált) szerzőink életrajzai, portréi az adatbázisban találhatóak