Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

Tiszavirág

Némi

 

Itt ülünk szépen a víznél, kényes a csend, féljük betörni. Elpillantunk, valahová, még nem a semmibe. Nem fontos, hallgatjuk egymásnak, isszuk a sört, felrémlik néhány emlék, nevetnünk kéne, mialatt valami mélyen, valami jön felfelé, a szavakat csak nem találja.

 

 

Étkes

 

Elmúlt ez a barátság is. Vagy nem is múlt, elkopott. Mint az ott felejtett étel a hűtőben, gombaspórák, növénykezdemények táptalaja, mi meg nem dobnánk ki az istennek, nem is nézünk oda rá, mellégyűjtjük a tálakat új maradékokkal, még elférnek. Zsíros emlékek, kimúlt étkezések...

 

Dugasz

 

Rakd be a kezed a Tiszába, húzd ki a dugót, hadd fenekedjen előttetek az a víz! Jó, mi? Elterelni a figyelmet, a folyót is, nevetni ki a csontszáraz poént. Fürdőruhás csajok idehellóznak, csónak viszi el őket tőletek, csak reménykedhettek, hogy ők megfeneklenek eltűnés előtt.
Srácok, nem csökken a vízszint, jelzem, de csak nevetünk tovább, mintha a lányok fontosabbak lennének. Nálunk legalább.

 

 

Virág

 

Föntebb, Veled ülök a parton, nézzük a süllyedő barátokat, feneklő nőket, a folyót. Karollak. Titkon azt reméljük, valahogy lejutunk a tengerig. Világot mennénk látni nagyon, mindegy, merre kezdjük, hogy hol folyik minden tovább.

 

 

Visz

 

Későn búcsúzunk. Szavak helyett fojtott ölelés, ki-ki másként éli meg ezt. Maradnak, mi emelkedünk, a templomnál balra, a legközelebbi tenger felé. Ez tényleg egy új folyam kezdete, ahogy összeöleljük egymást, a régebbi elvéknyul, szakad. Mindent az emlékek fognak lazára innentől, más élmények pedig hozzád szorítanak.