Spanyolnátha művészeti folyóirat

Deák-Takács Szilvia

Karótánc

A nyitó lépés előtt megnyalod egy ujjhegyed, épphogy, miért kellhet ez a tánchoz, majd egyszer megkérdezem, most az köt le jobban, hogy megfigyeljem, neked minden izmod épp ott működik, ahol kell, felemelhetnél egy ujjal, kiegyenesedne a gerincem, ha engem választanál, egyszer végre egyenes lennék.

 

Tervezz egyfelvonásosra, csak báb leszek, használd a tánc előtti rituálét, legyek része, se csepp, se nyál, patakban táncolj.

Van az a zenélő dobozom, tudod, nem hitted, hogy megtartottam, az első közös tánc után kaptam, nevetségesen érzelgős dallamot játszott, a feltekerésig szerettük, aztán nevetve gyorsan lehajtottuk a tetejét. Levágott hajdarabokat tettem bele, aztán annyira nyomasztott, meg közben megváltozott a hajszíned, hát maradt a tekerés. Van benne még egy tű, azt hiszem abból az ujjadból szedtem a szálkát vele, fát faragtunk virágkaróhoz, rátettem a sárga szalmakalapod, ölelkezőst játszottam vele, de a faragást nem fejeztük be.

Töklevél futott fel a karóra, dísztökkel rakom tele a termet, körben kellemetlenül tükör, nem jó helyen működő izmok láthatósága, mozgás, akár a báb, mint aki karót nyelt. 

 

Egyfelvonásos lettem, nem tündérmese ez, a dísztököket dísztengerivel vegyítem, erről sem hitted, hogy létezik, míg szét nem morzsoltam, nyálazott ujjheggyel válogatom színenként, ezt a táncot visszautasítom, kívülről nézem a nyitó lépést, majd holnap rákérdezek.