Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

Büfékorty

 

Büfétejsuli, büfévajasszendvics, alsó-felső pénzköltség,

apazseb, anyakifli, egyforintos italporüdítő.

Ha nem vettem tejet, lett fagyiravaló.

Iskolatejidők nem múlnak el,

iskolabüfé nem divatjamúlt,

iskolaidők, de szép!

 

Büféboroskóla,

a sarki bódé bódító bádogfalai,

már ideje kilógni órákról, belógni a pultra, ismerni

a ráncos nőt, aki ismeri a büféméreteket,

s méri

a sarkibüfébor deciket, szigorúan kevertet.

A betegséget anyunak beadom, de nem

lehelek rá senkire aznap óvatosságból,

meg mert annyi eszem van.

Gimivég, gyerek még, de itt a felnőtt korba lép.

Kérlek, énekeld te is velem, mert:

Büfékóla, büfébor nem múlnak el,

boroskóla nem divatjamúlt,

borbüfé, de szép!

 

Kinyitott már a vodkanarancsbüfé?

Pult mögött vizezett szesz,

lever a víz,
pult felett vizezett szemmel

szemelem

a nőket, nesze, vigyétek
a fél vodka két narancsot, ami

már kokakóla termék, usai.

Jó múltkor nagy port kevert az import,

ma meg hímtagot se izgat a kevert,

mert egyrészt: felnőttként,

másként: kit érdekel?

Mert harmadszor:

büfévodka, büféfanta nem múlnak el,

a vizezés nem divatjamúlt,

berúgtunk, s azóta minden

jaj, de szép szénsavas!

 

Az első és a többi

miskolci vonatút

a büfékocsiba vezet.

Büfévodka büfésörrel az igazi élvezet,

nem kell vezetni, sem megállni,

visz a büfékocsi kisvárosba

nagyvárosból,

nem olcsó, de megéri

beinni büfékocsisörből,

s érkezni tikkadtan,

de hangosan, se korán, se józanul.

Itt most ne álljunk meg, hanem:

büfékocsi, büfésör, nem múlhat el

büfögni kell, eldűl a szó,

a büfé nem divatjamúlt,

büfékocsi intarzia, nosztalgiavasút,

jaj, de szép, jaj, de hú!

 

 

Büfékorty 2.

 

Utoljára még, aranyvirág, egy sört

nyisson a kedvemért,

beszélni támadt kedvem

Berka Attilával ketten.

Suhintja a tájból kilógó,

túlnövő gazszáltenger

a vonatkerekeket,

de hogy hallanánk

meg a kerék-, meg a sínhangtól

a suhogást!

Berka Attila, egykomám,

figyelj, sutyorgom, álljunk fel,

üljünk vissza

és gondolkodjunk!

Összekapcsolódnak a fogalmak,

az állomásokat a sín köti egybe. Valahogy
nem lehet itt jól ötletelni, amikor többé

cigizni se.

 

Vass Tibi mit akarna

a helyjeggyel, ha nem elszámolni

tíz sörig és vissza,

plusz-mínusz fél unikum lesz az áfa,

ha kijön a számla.

Kitölti nekünk, legyen oly' drága,

a sört meg hagyja a saját üvegébe,

ráérünk fizetni vagy így melegébe

rendezzük a büféköltséget?

Ráér a vonatkerék a megállóra,

nyaklik a gondolkodás

kiagyalója, a fejem lefelé,

a figyelmem meg befelé

irányul, amíg Berka Attila

átszólja az utazást egészen,

nekem meg se kell nyikkannom,

beszéljen

ő, én majd leírom

holnap, amit az unikum előtti

órában kitaláltam.

 

Képes vagyok elkülöníteni

a tájképsuhanást a sínen surlódó

kerekek zajától,

szólalok meg egyszer, suttyomban,

viccesen, zökkentve

Berka Attilát ki a kerékvágásból.

Mintha elvágtak volna minden hangot akkor,

csend van.

És akkor mondani kezdem:

Vass Tibi a helyjegyét, bizony,

nem üli le, persze,

nincs itt, mi megyünk

oda, ahol ő van, Miskolcra, s onnan

a Hernádig, s ott maradunk,

ahol a kertben lehet cigizni és

van sör, kávé, forró a barátsághoz,

s ott ülünk majd le ismét és ismét,

ha nem lesz már egy vagonbüfé se a Miskolc-

Budapest viszonylaton.

 

 

 

 

Étkezőkocsinak nevezzük a vasútnál azokat a személykocsikat, melyekben lehetőség van ételt, italt ülve fogyasztani. Általában a nagytávolságú vonatoknál használják. A nagysebességű vonatoknál, bár nagy távolságot tesznek meg, nincs szükség étkezőkocsikra. Magyarországon az InterCityk 2012 júniusáig étkezőkocsival közlekedtek, de az alacsony kihasználtság miatt a legtöbb vonatnál megszűnt a szolgáltatás. A nemzetközi EuroCityk többsége étkezőkocsival vagy büfékocsival közlekedik.

 

Forrás: Wikipédia