Spanyolnátha művészeti folyóirat

Ladik Katalin

Fülvezető

Űrbe! borító. Fotó: Zolkó

 

Ha Székelyhidi Zsolt könyvének füle volna, befelé hallgatózna, önmaga csöndjét figyelné, a csöndben ülő sötétséget. Ahol a szöveg beleoldódik a feketeségbe, és kitölti a teret.
De miféle tér ez? Rituális időperformanszok, mumus- és ritmusistenek, istenizátorok és gravitátorok tere, egy szövegköltő világálmodás-tere, mely végtelen időutazás is egyszersmind. A szövegköltő ujjai a szavak ritmikus energia-kötegében matatnak, az idő hasadékait fürkészik, hogyan lehetne átjutni rajtuk az időanarchiába vagy az üres, fekete űrbe, ahol a téridő kontinuum kifeslik, és ahol tele van holddal a holdi ember, ruhája meg a füle is. Önnön szövegpurgatóriumában perzselődik a szerző, és zuhan, emelkedik talpig madárban, esernyőszárnyait kitárva – mert a versnovellákban a mennyei résből eső csorog. A mulandóságtól való félelem harminc éve fosztja, tépdesi Székelyhidi újra és újra kinövő szárnytollait.
Ebben a szövegvers-könyvben, amit most az olvasó a kezében tart, három világ lenyomata préselődik egymásra: a Benn, a Fenn és a Lenn világáé.
A szerző szerint a Benn világában legvacogtatóbb az a félelem, hogy kifutunk az időből, és nem fogjuk tudni nemzeti nyelvünkből lopott szószörnyetegekkel kitölteni a szabad-ötletek Vakszöveg blogját.
A Fenn világában szavakból építünk űrhajót, amely budiból tákolt gondolat, büdös vagy illatos — attól függ, hogy fentről vagy lentről szagoljuk — a lényeg az, hogy mégis belülről, fulladás-mélyből kell levegőt vennünk, mert belepett bennünket az időutazás szmogja.
A Lenn világában ott találjuk Vass Tibort, akit a szerző meg-, ki- és beismerni szeretne, valamint a bringázó, kocsmalócán heverő és söröző, körtepálinkázó, csajozó József Attilát, Erdély Miklóst és a Spanyolnátha Miskolc és Budapest között ingázó csapatát. A Lenn világában halljuk az utolsó vonat csattogását a síneken, az űrből megérkezik a büfékocsi, ahova JA-n kívül bepréseli magát Zsírsátán, a pultoslány, Jega Jade, Philip Glass, a fészbuk, a jutyúb, a magyar metál, SoundZcapa, a Sepoq zenekar, a szerelem, a tudás, valamint Dante, az öregedés és a szócsonkítások vakmerő istene.
Lássa és hallja, kinek van füle hozzá.