Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fehér Renátó

Férfinak szegődni

Az eleddig első lakásodat egyedül festetted ki.
Engem legalábbis nem hívtál segíteni.
Pedig régen, mesélik, így csinálták a barátokat.
Te már sármosabb lehetnél, én közvetlenebb.
Persze így is akadnak nők minket feltétlen szeretni.
Ha kivárjuk, hogy részük és ne rajongók legyünk.
Mint a detektívek, ácsorgunk távolabb,
ahhoz mégis elég közel, hogy rajtakaphassuk a véletlent.
Tőlünk ennél több aligha várható.
Mert nem tanítottak meg minket férfinak szegődni.
Mert itt az lett a szokás, hogy
az apák nem mennek nyugdíjba.
Gyomorbajos, húgyköves hősök,
éjszakánként sírnak a vécén. Mégis
ők nyitják a pezsgőt, lapátolják a havat,
vezetik az autót. Jogosítványunk sincs.
Csak a szőrt variáljuk az arcunkon naponta.
Délután, fotelben regényeket olvasunk,
savanyú cukrot, omlós kekszet rágunk,
és korán fekszünk, mint az apró öregek.
Te úgy mondanád: elbóbiskolunk az életünk mellett,
a tévé előtt, amíg egy megszakított rajzfilm
folytatását várjuk.
Ha lesz lakásom egyszer Pesten, kifesteni azt
téged hívlak át. Hamar végzünk,
sört bontunk és megnézünk egy meccset:
ott férfiak küzdhetnek férfiak ellen.