Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tóth Imre

Világváros

Lassan úgy érzem,
mintha egy világvárosban élnék,
ahol soha nem áll meg az élet.
A depressziósok
paradicsoma,
ahol mindig le lehet menni
egy utolsó kávéra,
vagy forró csokira.
Egerszeg nyílt város. Bukdácsolok a kiásott árkok,
csatornák között. Régi emlékeket keresek.
Itt egy kézfogás, ott egy találkozás árnyéka mellett
haladok el.
A város is változik, de az emberek is
cserélődnek.
Megbotlom egy csődarabban, a művezető
éppen durván szidja a munkásokat.
Hajléktalanok csoszognak el mellettem, illatuk
megcsap egy pillanatra.
Kávét innék, de sietnem kell.
Célom a régi lakás, a parkon túl.
Vizslapark. Első szerelmek otthona.
Megállok a parkban, az idő is megáll
bennem, csak a szél fúj, mint a Nagyításban.
Jó lenne még egyszer élni.
A telefon kijelzőjén háborús hírek.
Jeruzsálemben megint robbantottak.
Egyelőre még messze a vihar.
Van idő felkészülni.
Az ismert úton megyek a platánok felé.
Mindenhol kerékpárút, de én mindig gyalog
járok.
Közelben a régi laktanya, hideg telek érzete
csontjaimban.
Az albérlő kávéval fogad - minden kívánságom
így teljesüljön. Éppen tévét néznek.
Számhoz emelem a poharat, a híradóban
kiadja valaki a tűzparancsot.