Spanyolnátha művészeti folyóirat

Miklya Zsolt

Tizenkét morzsa, madárlátta

Morzsa, morzsika, bekapom mind,

nyelvem hegyére tűzöm.

 

Mondtam, hogy ne vigyél be ételt

a szobába, morzsás lesz minden,

ne morzsálj a nyitott könyv fölött,

és főleg ne olvass evés közben,

micsoda dolog a tányért könyvre

cserélni.

 

A maradék morzsával meg

átsétálok a tűzön.

 

Van egy szó, amitől nem tudok

megszabadulni, itt bújkál a tudat

előszobájában, mint egy lapok

közé hullott morzsa a madárlátta

kenyérből, ami Matyi bácsi kezéből

került a számra, onnan pottyant

a mesére, s amikor kihullott, kis

ék alakú nyom maradt utána, kis

ék alakú szónyom maradt csak:

cserekenyér.

 

Morzsa, morzsika, rágicsálom,

a nyelv gyökével érzem.

 

A nyelvem rejti, a retinahártyám,

a szaglóhámom és hallócsontocskáim,

a pékséghez vezető úttól, a messziről

érezhető illaton és a megnyikorduló

üzletajtón keresztül a polcon piruló

veknik látványáig, az eladó kedveskedő

hangja, mit kérsz kisfiam, a soványka

válasz, egy kiló kenyeret kérek szépen,

a garatmozgás, ahogy nyelem a nyálam,

mert tudom, hiába is kérem, nem a

cserekenyérből.

 

Savanyú, sós és keserű

egyszerre minden étkem.

 

Ültek az öregek a sarkon, vittek ki

sámlit, kispadot, széket, ott ültek

minden délután, amíg rájuk nem

esteledett, ültek, beszéltek, ettek,

a kenyérhajat levágták, nem bírja

már a foguk, mondták, pedig héjában

van a vitamin, szaladtam be a házba,

kikönyörögtem egy serclit, a puha

belét kivájtam, szaladtam vele vissza,

ropogtattam a serclit, a kenyérbelet

meg odaadtam, ezt a héjáért hoztam,

cseréljünk.

 

Morzsa, morzsika, hamubansült,

a tarisznyámban őrzöm.

 

Matyi bácsi mondta, azt nem úgy kell,

ő is hozott egy serclit, és a beléből

csinált egy figurát, kenyérbél királyfi,

mondta, beleültette a héjába és odaadta,

ringott a hajó, szél vitte, patak sodorta,

fák ágaival hajlott, madár dalára táncolt,

aztán kiszállt a királyfi, hoztam ám neked

valamit, madárlátta, mondta, nem fogy el,

amíg nálad van, és odaadott egy morzsát,

most pedig szállj be és indulj, életet nem

cserélünk.

 

Elindulok a meséből,

egy madárlátta őszön.

 

Hol voltál? Hova tűntél már megint?

Rád esteledett, nem vetted észre?

Észre se vettem. És nem tűntem el.

Te tűnsz el, mikor felhőbe burkolózol,

mikor azt hiszed, nyomot hagysz,

ha a füzeteket javítod. Egy morzsa

több nyomot hagy, nem is tudtad?

Rád esteledik, s attól félek, késő már

cserélni.