Spanyolnátha művészeti folyóirat

Zsubori Ervin

Efbélánc

Engedjétek hozzám jönni a kihívásokat, mondta a jeges víz, és leöntötte magát egy vödör verssel. Érkeznek a kihívások. Köszönöm, hogy megtiszteltek a rám gondolással. Bocsássatok meg, hogy csalódást fogok nektek okozni. Az én hibám, hogy nem tudom, ki az a Szabó Balázs, aki elindította az ún. kulturális forradalmat, de lám, én is leírtam a nevet, halleluja, éltesse őt a kultúra, meg a forradalom. Kérem megértéseteket, amiért csak úgy tudnék az általa jegyzett mozgalom mellé állni, hogy kihívnék minden, magát jeges vízzel leöntőt, hogy az elkövetkező tíz évben osszon meg tízszer, tíz verset. Azért is a (tizenegyezer) vessző, mert nem egyszerre százra, hanem tíz alkalommal kérném őket a tízre. Forró tízet a kopaszra. Szenvedjenek meg. Kihívnék minden versmegosztót, hívja ki maga ellen ugyanennyiszer a sorsot: olvastassa el tízzel a kedvencet. Tízévente győződjön meg róla, hogy megtörténik. „Önmagában” egy versposzt ebben a kedves körtáncban futó kaland marad. Ami persze lehet emlékezetes. Jó, legyen is az. Végtére is hála Minden Posztnak, hogy alkalmanként nem szem-, hanem „csak” versfényvesztést művel. Hála, hogy kitesz magáért. (Még ha egy netről sebtében lelopott, a posztban örök időkre olvasatlanul maradt verset is.)