Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bajtai András

Zárás előtt

Az ember végül homokos, szomorú, vizes
síkra ér, gondolta. A pályaudvar bisztrójában
ült, nem szólt senkihez. Figyelte, ahogy
az utolsó vendég poharáért nyúl, később
a koszos műanyagterítőt bámulta hosszan.
Talán a padlás jutott eszébe, talán a lepedők,
vagy idegen nőket szólított le gondolatban.
Nem mozdult, mert őt akarta, a lázat, a hűvös
dinamót, a dinnyehéjat, és egy utolsó ölelést:
figyelni közben, ahogy elleng a néma, kék
idő, és az öcsödi erdő hirtelen megöregszik.