Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bajtai András

Tízeset

A tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat antológiája

Tízeset

 
Tízeset – tízéves a Spanyolnátha


A Spanyolnátha kizárólag az internetre szerkesztett, rendszeresen megjelenő művészeti folyóirat. A folyóirat szerkesztősége két helyszínen, Hernádkakon és Budapesten működik. A lap koncepciójának fontos elemei a rendszeres megjelenés, a szigorúan szerkesztett, lektorált és gondozott tartalom, a megjelentetett anyag első közlésű volta. A folyóiratot 2004-ben Vass Tibor főszerkesztő alapította. Kezdetben negyedévente, majd 2011-től kéthavonta jelenik meg, ugyanakkor egyes rovataiban, blogjában, híreiben ettől jóval gyakoribb időközönként frissül. 
A lap szakmai programja három fő területen, három fő irány mentén halad: az egyik az a konkrét tevékenység, amelyet a folyóirat egyes számaiban megvalósít, a szakmai program ezen része a virtuális tér lehetőségeit tartja szem előtt. A program másik jelentős területe a papíralapon megvalósított szakmai program, melyet a folyóirat a 2009-ben alapított Spanyolnátha Könyvek sorozat által ér el. A harmadik fő terület a két jelentős hordozófelületen létrejött produktumok bemutatását célzó lapszámbemutatókat, könyvszakmai és népszerűsítő rendezvényeket, összművészeti performanszokat jelenti. Az SPN Krú (Székelyhidi Zsolt és Berka Attila) által generált előadások az irodalmi fesztiválok, események közkedvelt programjai. 
Az egyik legsikeresebb rendezvény a 2008-ban alapított Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál. Ezen a kép- és kéziratkiállításon, melyet felolvasások, performanszok, vetítések, zenei események színesítenek, az olvasó betekintést nyerhet a lap életébe, találkozhat a szerzőkkel, alkotókkal, részese lehet a kiállítás építésének és bontásának. 2013 decemberében immár a 17. fesztivált rendezte meg a folyóirat, szerkesztőségének hernádkaki kertjében. 
2010-ben SPN CsomóPont néven új olvasásnépszerűsítő, országos rendezvénysorozatot indított a Spanyolnátha. A hagyományos helyszínek mellett volt SPN CsomóPont például a Corvin Áruházban, de az Intercity utolsó alkalommal közlekedő büfékocsijában is. 
A folyóirat 2006-ban rendezte meg első küldeményművészeti biennáléját, azóta kétévente egy-egy hívószó köré csoportosítva hirdeti meg az eseményt, melyre a világ minden részéről több száz alkotó küldi el mail art-műveit. 2006-ban: R_evolution 1956–2006; 2008-ban: R_enaissance 1458–2008; 2010-ben: R_econstruction 1910–2010; 2012-ben: R_ecollage1912–2012; 2014-ben: R_emarque 1914–2014. 
A Spanyolnátha 2010. augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén hozta létre Nemzetközi Mail Art Művésztelepét, mely egész évben fogadja az alkotókat. A művésztelep önálló projekteket is létrehoz, első évfordulóján Útnyerő/Levelek Pávainak címmel, a hazai fürdőkultúra megalapozójára, a több jelentős gyógy- és hévizet feltáró geológusra emlékezve intézett felhívást a művészekhez. Második projektje Ezek mennek, meg a bárányfelhők címmel 2012-ben számos hazai és külhoni alkotó fantáziáját megmozgatta a Sárrét Íze Fesztivál rendezvényeként.
A folyóirat műhelye a Színészmúzeumban található Teátrum Pincehely Galériában lelt otthonra, szerkesztőségi fogadóóráit itt tartja.
A Spanyolnátha eltelt tíz évének eseményeit teljességgel lehetetlen lenne felsorolni. 
A jubileumi évet a TÍZESET c. kiállítás-sorozat és az SPN CsomóPontban életre hívott TízEst-rendezvénysorozat teszi emlékezetessé. 
A TÍZESET munkatársai a Spanyolnátha szerkesztőségének tagjai: Vass Tibor főszerkesztő, Székelyhidi Zsolt főszerkesztő-helyettes, budapesti szerkesztőségvezető, Berka Attila főmunkatárs, Deák-Takács Szilvia művészeti szerkesztő, Vass Nóra pr- és hernádkaki szerkesztőségvezető, a Miskolci Galéria munkatársa, Sós Dóra Gabriella és Gróf András webszerkesztők, Hava János programozó, valamint Láng Eszter, Bán András, Dobos Klára, Üveges Tamás kurátorok, továbbá a Miskolci Galéria munkatársai: Kákóczki András intézményvezető, Urbán Tibor művészeti vezető, Barázda Eszter sajtóreferens, Madarász Györgyi múzeumi menedzser, Éliás István múzeumpedagógus, kurátor, Mikita Gábor színháztörténész, kurátor, Kiss Tanne István fotós, Molnár János, Mihály Attila, Fogel János technikai munkatárs.
A Spanyolnátha művészeti folyóirat Tízeset projektjét a Nemzeti Kulturális Alap, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hernádkak Község Önkormányzata, TízEst rendezvényeit a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a Szépírók Társasága támogatta.