Spanyolnátha művészeti folyóirat

Csorba Piroska

Vattagyerek, vászonapa

Ágoston Lóránt képzőművész Vattacukor című kiállításával egybekötött alkalmi lakásvacsora
Házigazda: Dávid Veronika
A fotókat Barbély Virág készítette 

Ágoston Lóránt és Weiner Sennyey TiborÁgoston Lóránt festményeiÁgoston Lóránt festményeiFogadásBerka Attila és Székelyhidi ZsoltÁgoston Lóránt festményeiWeiner Sennyey TiborHermelinTöltött káposztaBerka Attila Ágoston Lóránt képébenvacsora borralSzékelyhidi Zsolt, Weiner Sennyey Tibor és Balogi Virág

 
Zs
Belépünk a lakásba, a fények óvatosan vannak, képszeánszhoz illő, visszatartott energiák lassan forognak. Gondos, gondolkodós hangulat. Lépdelünk a vacsoraasztalok között, elkapunk egy-egy pálinkát, borral oldjuk az idegenséget. A félhomályban minden lassabban bontja ki magát. Megállunk egy szóra, egy berendezett fal, belátás. Ismerkedünk. Nyílunk.
A lakáskeretet a képek emelik az ember köré. 

A
Ajtók nyílnak, mi beljebb egyre, közelebb. A fogadás, a látás szíves, a tekintetek tiszták, lubickolunk. Benn vagyunk, örülünk, hogy körülnézhetünk. Hogy hova tart a tekintet, látható, hogy honnan, sejthető. A mozdulatok otthonosak, nyugodtak, éppen, mint egy lakásban, ha vendéggé lettünk. Ez nagyon jó, mert élő pajzsként véd meg a közönséggé válástól. Zavartalanul észlelhető, hogy test és térkép a táj, és lakható.

Zs
A mozdulatra kész kölykök visszatartott levegőjét ásító szobában álomszerű érzés lógni. Vizslatjuk festményekbe passzintott vonásaikat, görbe-nyugtalan testsíkjukat, váratlan hajlataikat, és egy megértésükre kelt ecsetkezet, festékszemet látunk viszont. Pasztellgyerekeket rikító vászonapát.

A
Elvan a gyerek, ha játszik, ez jól látható felülről. A képekre felülről nézvést kerülnek a képek, kivált az alakok, a formák, és egyéb viszonyítási pont, felismerési lehetőség nem érzékelhető. Anya meg apa most nem ér, hiszen nekik szem és száj ingere nem kell, ők részletfüggetlenek, gyereküket s a körös-körüli világot egészében felismerik. Úgy, ahogy van. Feltehető Isten ugyanígyállása a dologgal. Ő tudja: elvan a felnőtt, ha a (játszó) gyereket nézi háromfogásos vacsorálása során.

Zs
Lógunk a kölykök alatt, függeni akarók. Gyúlnak a fények, a kiállítás felkapcsol. Jobbak leszünk és tisztábbak, megértődik a vattacukros képarcokra írt apamerény. A rájuk ecsetelt idő megőrzésére tett csel. A felnőttség falra akasztott pasztellmúltja és harsányszín-jelene. Látjuk előttünk a vattagyerekek festővászon apját, látjuk a szobában édességet majszoló önmagunk, valami csak körbeér és meglesz az elveszett.
A lakás váratlanul kiszakad az időből és mi vele... 

A
Hogy vattacukor az élet, ha megrajzoltuk magunkat és a tévé előtt alszunk el, ha megvan az identitásunk, hovatovább szűnékenyül, legalábbis a felszín elnyugodni készül, amitől odalent tán értelmetlenné válik a hallgatás. Távoznunk kell immár, vége a jelennek, a lét menne  tovább. Így érkezik a kilépés ideje, messziről érezhető szaga nem ismeretlen az elmenők számára. Ajtók nyílnak s záródnak mögöttünk, a távolodás visszavonhatatlan, még ha árnyalt is.