Spanyolnátha művészeti folyóirat

Darázs Enikő

Tükördarab

Sétálunk.

El, egymás mellett.

Nézünk bele.

Mélyen a semmibe.

Beszélgetünk.

Mindenki más nyelven.

Életért könyörgünk, aztán élünk ellene.

 

Ölelni vágyódunk, szabadon, kéjesen,

majd ketrecet építünk, bezárjuk: szenvedjen!

Hét lakat hét kulcsát lenyeljük jó mélyre,

a gyomor fenekére

a nyomor legmélyére.

Hol nem halljuk, a szerelem üvölt s az már nem is szerelem,

hangokat temetünk,

vágyakat ölünk meg.

 

Érintünk, de csak a felszínig jutunk el,

szeretkezünk, épp csak a szeretet marad le.

 

Lemaradt útközben, talán épp akkor pottyant el,

mikor a hét aranykulcsért benyúltál zsebedbe.

Kulcsokkal elzártál,

falakkal elfedtél,

rácsos testeddel néha átöleltél.

Már semmit sem érzek.

 

Szeretnélek, Édes, szeretném az összeset,

de nehéz fémek súlya nyomja szét testemet!

 

*

 

Kék lesz majd az ég s testünk fényben úszik.

 

Kék lesz majd testünk s az ég fényben úszik.