Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fazakas Csaba

A 13-as szám magányos töprengéseiből (részletek)

Különös lehet az emberek világa, mi, számok nem sokat értünk belőle. Igaz, ők se nagyon értenek bennünket, bár tudósok tömkelegét foglalkoztatják miattunk. Számukra csak számok vagyunk, száraz adatok, nem pedig érző lények, amiből csak azért nem csinálok ügyet, mert az emberek a legtöbb esetben ugyanígy gondolnak egymásra is.

Itt gubbasztok általában a 12-es és a 14-es között, bár elég gyakran kiemelnek, és sosem értettem, mi történhetett velem valamikor a távoli múltban. (Könnyű az embereknek, az ő világuk véges, nekünk meg az idő olyan, mint a számegyenes: végtelen.) Rossz hírem kelthette valaki, besároztak, lejárattak. Múltkor is mentem a kétjegyű természetes számok asztaltársaságának szokásos összejövetelére, és szörnyű volt érezni B betűt formázó púpjaimon a többiek megvető pillantásait. A 10-esnek könnyű, szép, kerek, minden nagy számmal rokonságban áll (csak nekik több a nullájuk), a 11-esről mindenkinek a futball jut az eszébe, a 12-ről a hónapok, meg a márciusi ifjak 12 pontja stb. Ezzel szemben nekem az aradi vértanúk jutottak, hogy adott volna legalább egynek kegyelmet Haynau, hát nincs még elég bajom! A többiek is könnyen beszélnek. Például a 48-as meg 56-s forradalom, a 68-as prágai tavasz, a 77 magyar népmese stb., 24 a karácsony napja, fordítottam, a 31 a szilveszteri mulatozás miatt népszerű, a 69 hallatán mindenki vigyorogva kacsintgat, szóval szinte valamennyi számnak van valami pozitív tulajdonsága, csak én vagyok így elátkozva. Értsék már meg: prím vagyok és nem primitív! Legfeljebb akkor emlegettek szimpátiával, amikor volt 13. havi fizetés, ami egyébként teljesen jogos, mert ugyebár egy átlagos évben 52 hét van, egy átlagos hónapban 4 hét, vagyis hány hónapnak kellene lenni egy esztendőben? 13-nak. De még ezt is elvették tőlem.

Miért pont én hoznék szerencsétlenséget, ha nagy ritkán péntekre esem? Miért nem a „szombat 14” a bajhozó vagy a „csütörtök 12”? Ez kérem, nem más, mint aljas propaganda, ami ellen nem tudok védekezni. Minden évben többször lejáratnak, és örülnek, ha megszabadulnak tőlem egy hónapra. Rossz híremtől csak úgy szabadulhatnék, ha az emberek gondolkoznának és rájönnének, hogy ugyanannyi szerencse és szerencsétlenség történik más napokon is, mint 13-ra eső péntekenként. De úgysem fognak rájönni, nekik szükségük van az én rossz híremre. A babona náluk egyszerűen belső szükséglet, nem éreznék jól magukat a saját kalodájukat alkotó szokásaik nélkül, amelyeknek szervezettebb formáját úgy hallottam, egymás között egyébként vallásnak nevezik.