Spanyolnátha művészeti folyóirat

Deák-Takács Szilvia

Deák-Takács Szilvia
Folyjanak felfelé

„A hegyek beszélik s a figyelő

Völgyek hallják; vágyó szemünk a te

Tündöklő sátrad lesi: gyere már

S tedd tájainkra szentelt lábodat.”

(William Blake)

 

Semmi sincs már a helyén. Valamikor láttam a hegyeket, tudtam, hogy fehér, hallottam fehérségről, hittem, hogy ismerem. Hogy ismerem a ködöt, be tudom szippantani, arról is azt hittem, pontosan tudom. Mára bizonytalan, mi a tiszta fehér, keresem a hegyeket, fehér hegyeket; olyat akarok látni, ami mások szerint lehetetlen: olyat, hogy folynak felfelé a folyók, a barlangok bejáratánál kellő langyos legyen.

 

Még a világvége sziklák sem térítenek észhez, csúcsosodik egy hegy, tetején fehér kastély, félig a levegőben, ember nem teheti a lábát oda. Valahol van. Összemaszatolom a feljegyzéseimet, kínosan jegyzetelek, mintha hihetővé tehetném a hegyeket, a sziklákat, mintha akár csak én magam el tudnám hinni a feljegyzéseim alapján, hogy léteznek.

 

Valamikor lesznek még igazán fehér hegyek, szippantható ködök, felfelé folyók.

 

Balázs Zsolt fényfestményei
Lamundisgursia
fiamnak, Balázs Dánielnek

Balázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs ZsoltBalázs Zsolt