Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szénási Miklós

Téli éjszaka

Légy fegyelmezett.

A városban nagyra nőtt neszek,
nyomodban jár a zaj.

Citrom vagy ebben a dzsungelben,
a napok kettéhasítanak és a félelem,
hogyan lesz holnap, ki-
facsar. A falakról a falukra gondolsz,
ahol nem éltél soha. Nem voltál
rokona senkinek, akinek volt
földje, traktora, nádat indult vágni
télen és a mezőségen gyalogolva
tudatta veled, hogy itt minden
lépés az ősök csontjain vezet,
és nem volt, akire nézhettél volna,
hogy megértsd, hogyan lehet el-
veszni mások történetében.

A járdasziget, akár
az áramlatban a vízből kibukó
homokpad, hagyja, hogy
próbára tedd magad.

Tükröződsz a kirakatban és rá-
ismersz e torzításban
az álomra, hogy nem bírtad
magaddal cipelni
az óra csörgésén is túlra
és nem gondolsz tovább
az ujjra, mely hívogatva intett,
kövesd vakon.

Kint vagy otthon, ahol
minden esetleges. Át-
festik a fények és az évszakok,
kerül majd hó vagy nyári
fergeteg, árnyék vagy értelmezhetetlen
meleg a területre, mely
a térképen mint tetemre hívott város
lesz jelen. (Húzd össze
magadon a kabátot, ha hirtelen
mozdul a szél. A mínuszok
nem kegyelmeznek,
úgy fordulnak rád a Keletinél,
mintha út lennél, melyen
könnyű keresztül vágtatni
éjjel a halál almás-
deresével.)

Az utcatábla, akár fagyott galamb
hull a kásás, kemény sárba. A törött üvegen
a fagy palástja szikrázó
csipke. Úgy nézel a földön
még füstölgő csikkre, mint
démonikus szeretőre. A víz a lefolyónál
vastag gleccsernek hat,
és a szemközt támolygó férfi
nem fog pénzt kérni,
hagy sietni tovább.

Itt film-
szerűen szürreálisak
a részletek. Lehetnél izgága
rendbontó, de kontód
már nem maradt
a forradalmakat igazgató
angyalok rendjére ügyelő
hatalomnál. Lehettél volna
reverendát viselő egyházi személy,
költő esetleg, aki töltőtollát
itatja éppen vagy egyszerű
szürke folt az arcok tengerében,
de a szeszély, hogy folyton
új és új alakban próbálgasd magad
eltanácsolt: másoknak talán
való e hóra szórt salak,
ez a száraz, göcsörtös élet –

Te maradj inkább
vízcsöpp, amit szárnyára kap a szél
és viszi, míg az égig elér,

ahol kemények a habok,
mint amit a szappan és a víz
találkozása adott a fürdőszobában,
ahol borotválkoztál
és apádra ismertél a tükör foncsorában.

Ahogyan magadra
a téli éjszakában.