Spanyolnátha művészeti folyóirat

Láng Eszter

Miskolc diákszemmel

E tárlaton középiskolás diákok fotóit láthatjuk, amelyek egy jól átgondolt, kreativitást fejlesztő projekt keretében készültek. A feladat egyszerre volt könnyű és nehéz. Könnyű azért, mert a digitális technika világában, a technika mai fejlettségi szintjén összehasonlíthatatlanul könnyebb képeket alkotni, mint a korábbi időszakokban. De épp ebből adódik a nehézség is, hiszen ma mindenki úgy hiheti, hogy az exponálógomb elkattintása fotóművészt kreál belőle, s mázsaszámra ömlenek ránk a fényképek. (Nem kell másra gondolni, csak a Facebookra, vagy egyéb közösségi oldalakra, speciálisan a fotók számára is vannak ilyenek. De ugyanez teszi nehézzé is a fotográfus dolgát. Nem elég ugyanis fényképezni, ki is kell válni a tömegből, valami olyat létrehozva, ami egyedivé, különlegessé teszi a képet, olyan kvalitásokat mutatva fel, amitől a művészet mennyei magasságába, vagy legalábbis annak előszobájába emelkedik az alkotás. E kiállításnak azonban, mint a kreatív projekt látható eredményének, nem ez a célja. A projekt keretében munkálkodó mentorok más célokat követtek, más feladatokat oldottak meg a fiatalokkal. Egyrészt foglalkoztak a technikával, fotótörténettel, iskolázták a látásukat, elemezték közösen a fényképeket, különbségeket kerestek a látvány és a tartalom rétegei között, törekedtek különleges, mások által talán észre sem vett motívumok megtalálására, a technikai lehetőségek kihasználására. Voltak, akik a geometriai elemeket emelték ki, mások a lírai érzelmekre építettek, s a barokkos zsúfoltságtól a minimalizmusig számos vonulatot láthatunk az elkészült és részben kiállított fotókon.

Másrészt a projektnek nem a fotók elkészülte az egyetlen eredménye. Az együttgondolkodás, együttműködés, az egymásból merített lelkesedés, ambíció, a kreativitás kibontakoztatása, a gyakorlás, kísérletezés, felfedezés és újrafelfedezés mind a hozadékba tartoznak.

.

 

 

Birinyi Anna alulról fotóz egy épületet, egy mindennapi, átlagos panelházat, ahol egyrészt jól tanulmányozható a rövidülés problematikája, másrészt a párhuzamosság unalmas voltának feloldása azáltal, hogy a perspektívában felfelé „kinyílik” a látótér, azaz már nem egyetlen ablak-oszlopot látunk. A monotonitást tovább oldja az épületen felfutó zöld növényzet.

 

Deák Dóra utcai életről alkotott művéről látszik, hogy nem volt ideje megkomponálni a képet, gyorsan (és talán titokban) kellett a felvételt elkészítenie, de éppen ebből a sietségből adódott az érdekes, nem szokványos kivágás (az, hogy kicsit dől a kép), az épület és a kövezet által alkotott geometrikus térbe helyezett figurával.

 

 

 

Hankó Krisztina épületfotóján is egy átlagos lakóházat látunk. Sikerült olyan szögből elkészíteni a felvételt — (hogy tudatosan vagy véletlenül, azt nem tudom eldönteni) —, ahol a kompozíció hármas tagolású, s a felső harmad kékje (az ég kékje) az alsó harmadban megismétlődik, idézőjelben: „tükröződik” — a festészetben szokás ilyen módszereket alkalmazni a színegyensúly létrehozásához.

 

 

A szimmetria szép példája Petrusovics Dalma Vízelvezetője. Dalma egyébként is tudatosan keresi a geometriai struktúrát, a kiállítás egyik legszebb képe is az ő munkája, tessék megnézni azt a merészséget, ahogyan a hármas osztatú képen a két osztatot elfoglaló égszínkék mellé odailleszti a barna farönkoszlopot. Hármas tagolás, ahol kettő színében erősen elválik a harmadiktól, de Dalma észreveszi, tudja, hogy a kompozíció ekkor is kiegyensúlyozott tud lenni, mert a farönkökből felépülő harmadik osztat sötét színénél és struktúrájánál fogva elég erős ahhoz, hogy ne engedje, hogy a két kék osztat (az ajtó) „elhúzza” a képet, azaz kibillentse az egyensúlyból. Ráadásul nemcsak szép, de izgalmas is a kompozíció.

 

 

 

 

Burony Zsófia fotója a térkövezetről a legtisztább minimalista geometria.

 

 

Egyszerre izgalmas és kiegyensúlyozott kompozíciójú a hátsó kisteremben látható másik munkája is (Suli). Alkotásai egyenletes színvonalat mutatnak, látszik rajtuk a kiművelt szem, a tudatosság.

 

 

 

Szőlősi Dominika az épületek és utcaképek iránt érdeklődik. Lépcső című munkája pusztán egyetlen részletet ragad ki motívumként az egyébként gyakran gazdag utcaképből, egészen minimalista képet hozva létre, melynek az ismétlődés és a szimmetria a fő jellemzője.

 

 

 

Orosz Csilla képei tele vannak valamilyen misztikus romantikával, Városi táj (Miskolc) esteledést idéző képe a város természetbe illeszkedését is érzékelteti a gyönyörű, még világos ég alatt: munkája olyan, mint egy németalföldi festmény.

 

 

 

 

 

Ehhez hasonló módon ragadja meg a város látképét Csépes Ágnes is. Nála egyértelműen érzékelhető emellett a tudatosság, a kompozíciós készség, a struktúra iránti érzékenység. A felhőzet és az előtűnő fények monumentalitást kölcsönöznek a képnek, struktúrájának összetettségével kiemelkedik a többi alkotás közül.

 

 

 

Bodolai Krisztián Utcai kényelem c. képének fő eleme egy a lakókörzetbe, a szabadba kitett öblös, sárga fotel. Nem középen áll, így a mellette elterülő zöld pázsit ellenpontozza, ugyanakkor rá is irányítja a figyelmet. Egy szelete a mindennapok furcsaságainak és meghittségének.

 

 

 

Sákovits Virág az ősz színeire épített elsősorban, képeire a festőiség a legjellemzőbb. Jézus c. képén a nyírfa függönyszerűen leomló ágainak aranysárga levélzete és Jézus jelenlétének diszkréciója, Lámpasor c. képének pompázatos színkompozíciója ragad meg.

 

 

Koliba Barbara FB-ra feltöltött képei között sok a nagy építményről közölt fotó. Mégis a Zebra című képét emelném ki, ahol a meleg, vörös fény a zebrán túli világot valamilyen titokkal ruházza föl.

 

 

 

Pekó Annamária épületfotóin mindig jelen van a természet, pl. az ősz levélzet fosztotta növényzetének struktúrája összenő a házzal, mintha szimbiózisban élnének.

 

 

 

 

A tárlat anyaga lehetőséget ad arra, hogy úgy ismerkedjünk a városunkkal, mint egy érdeklődő idegen, aki most fedezi fel, most járja be, most barátkozik meg vele, és most öleli magához, személyes viszonyt alakítva ki. Sok sikert kívánok az alkotóknak, a látogatóknak pedig örömteli rácsodálkozást.

 

*Elhangzott a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban, 2013. december 12-én.