Spanyolnátha művészeti folyóirat

Mikita Gábor

Színház és személyiség — ahogy (nekünk) tetszik*

Amikor a Miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum INTRO TEÁTRUM programját összeállítottuk, melyben egyik „útmutatónk” Shakespeare volt, nem figyeltünk arra, hogy a drámaíró születése 450. évfordulójának évéhez is kötődhet-kötődik a színház- és mozgásművészeti, önismereti, személyiségfejlesztő, kreatív program. Hiszen Shakespeare minden apropó nélkül is segítségünkre lehet a színháznevelési foglalkozásokon — mint ahogy életkortól függetlenül van üzenete a különböző iskolás korosztályok számára. Többek között ezt a vélekedést is megerősítette az a foglalkozássorozat, amelyben a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium 7-8. osztályos diákjai vettek részt.

A színészmúzeum színházi nevelési programjainak jellemzője, hogy foglalkozásaink nem öncélúan csak a színház világáról akarnak ismereteket közölni, hanem a művészeti ismereteken keresztül kívánnak személyiséget formálni, nézőpontokat nyitni a világra. Az INTRO TEÁTRUM sorozatra különösen jellemző volt ez a törekvés, hiszen a foglalkozás-sorozat középpontjában a személyiség, az egyén állt: a program alapkérdése az volt, hogy miként segíti a színház és a táncművészet a személyiség megismerését, kibontását, milyen mintákat kínál a hétköznapi konfliktusok megoldására. S hogy milyen szociális szerepeket játszik az egyén a hétköznapi életében — hogyan alakítja a személyiség a társadalmi szerepet a saját egyéniségével, hogyan hatnak az énre a szerepek társadalmi elvárásai.

Az egyik kiindulópont ehhez a shakespeare-i gondolat volt, mely szerint a színház „föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.”

Eme idézet körbejárásával, értelmezésével foglaltuk össze, hogy milyen szerepet tulajdonítunk ennek a művészeti ágnak a társadalom, illetve az egyes ember formálásában. A foglalkozás-sorozaton tehát tükörképek nyomába eredtünk, s nem csak átvitt értelemben, de konkrét „tükrös” művészi példák segítségével is.

Megtekintettük, elemeztük a Vízkereszt vagy amit akartok c. vígjátékot — figyelve, Viola miként válik álnéven ikertestvére, Sebastian hasonmásává, az Ahogy tetszik c. komédiában pedig nyomon követtük, miként tart tükröt a szerelmes férfiaknak a személyiségét álruha mögé rejtő Rosalinda; szembesültünk a szerepvállalás, szerepjátszás problematikájával, majd szituációs gyakorlatok segítségével helyeztük a történet néhány motívumát a diákok saját világába. A vidám reneszánsz történeteken túl a téma elvontabb megközelítésére is nyitottak voltak a diákok például Lukács Orsolya Hamvas Béla Tükör című írásához készített kisfilmje elemzésekor.

Vizsgáltuk a színházi terek alakulását, s hogy miként befolyásolták azok a dráma dramaturgiáját, előadásmódját, produkció és közönség viszonyát (a görög szabadtéri színházaktól kezdve a reneszánsz teátrumokon, kukucskáló színházakon keresztül a mai alternatív terekig), ill. hogy a mindennapi szituációkat hogyan befolyásolják a térszerkezetek a magánéletben vagy a közösségi fórumokon. Ennek kapcsán ismerkedtünk meg a reneszánsz színház működésével az V. Henrik c. film részletei segítségével. Majd papírszínházat, a Globe Színház makettjét készítettük el.

Vendégeink közül Bán Ildikó táncpedagógus a divat, öltözködés, az őszinte véleményformálás kérdéskörét boncolgató helyzetgyakorlataiban szembesített minket többek között gesztusaink, mozdulataink, (test)beszédünk jelentőségével. Papp Janó jelmeztervező művész pedig arról tartott előadást, hogy különböző korok ruhái hogyan jelölték a társadalmi szerepeket, foglalkozásokat, különböző csoportokhoz tartozást, miként fejezi ki az egyén hovatartozását, ízlésvilágát, hogyan tükrözi vissza a külső az egyént a színpadi jelmez és a hétköznapi viseletek segítségével. S mesélt a színházi jelmeztervezés műhelytitkairól is.

Tanulmányoztuk a személyiség formálásának lehetőségeit: a külső alak, illetve megjelenés és a belső személyiség viszonyát. A múzeum színházi tereket imitáló, kulisszák mögé vezető tereiben, az állandó kiállítás elemeivel — Fehér Tibor öltözőasztalának tárgyaitól az angol világosítópultig — példákat gyűjtöttünk az illúziókeltés eszközeire a sminktől kezdve a világítási trükkökig. A résztvevők nemcsak élhettek az intézmény adta lehetőségekkel, alkalmazták, adaptálták az ott talált múzeumi „elemeket”, de új kontextusba is helyezték azokat. Ez utóbbi törekvés látványos megvalósulása volt a foglalkozássorozat befejezése: mindezek segítségével az Ahogy tetszik híres „Színház az egész világ”-monológjával zártuk a programot. A részlet elemzése után e monológ komplex megjelenítésére vállalkoztunk: elsőként az abban felsorakoztatott hét életkort kifejező jelmezterveket készítettük el, majd a múzeum jelmeztárából válogatva be is öltöztünk, mozgássorokkal is ,,végigéltük” az emberi életszakaszokat, az iskolába csigamódra kullogó kisiskolástól az öregkor „teljes tönkreménésig”... Jól ismert életszerepek kaptak így egyéni megközelítést, megjelenítést.

Egy teljes életút, egy teljes, általunk teremtett színházi világ született meg.

 

*TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló „Gazdagító programpárok II.” „A” (alap) program.

Fotó: Dobos KláraFotó: Dobos KláraFotó: Dobos Klára