Spanyolnátha művészeti folyóirat

Berka Attila

PROFÁNSZLEM*

Berka Attila

PROFÁNSZLEM*

Volt egy magyar király Volt néki volt néki Két lánya három fia Testéből sarjadzott

Szép szál öt pulya Nem nevelte őket Semmi mesterségre Szántásra-vetésre

nesterelésre Csordaterelésre Mert a lányok úrnőnek Vagy apácának

A fiúk meg királynak Vagy királynak szültek természetesen.

 

Egyszer a király hej-haj Hosszú útra indult hej Keresztes köntösben Pogányvért ontani

Odahaza maradt Öt szép szál gyermek Meg az édesanyjuk Aki arra harácsolt

Amerre csak látott Gertrudis királyné Addig vett el mindent Amit csak tudott

Addig-addig kaptak A meráni rokonok Addig uraskodott Biberach és Otto

Mígnem egy napon Szép lányra találtak Csodás Melinda asszonyra Addig nyomulgattak

Útját tévesztették Fertő sűrűjében Bélsalakká tették Öreg Bánk bánt

Tocsogva felszarvazták Fertő sűrejével.

 

Hej de királyuruk rakat nem győzve Fogta a lándzsáját Elindult keresni A saját hazáját

Reátalált Gertrudra Gertrudban tőrnyomra Tőrnyom után indult El is jutott bús forrásához

Természetesen a magyarokhoz Féltérdre ereszkedve Hej egyre rá is célzott.

 

De a legnagyobb főúr Jaj a legkedvesebb barát Szóval imígy felfelele „Kedves édes király

Ránk te sose célozz Mert téged mi tűzünk A kardunk hegyére És úgy hajigálunk

ged rétről rétre ged kőről kőreged hegyről hegyre S téged hozzávágunk

Éles kősziklához Ízzé-porrá zúzódsz Kedves édes urunk.”

 

Az ő édes uruk Hozzájuk így szólott És híva hívta És őket hívó szóval hívta „Édes nemzeteim

Kedves gyermekeim Gyertek gyertek ide Gyertek hozzám ide Gertrudis vérben

Jöjjetek ti hozzám Gyászoló királyhoz Királynétek bosszúja Várva vár odaát

A fáklyák már égnek Az akasztófa készen A seregek körben Az asztalon serleg

Uratok kesereg Serleg teli borral Királyotok gonddal A fáklyák már égnek

Az asztal is készen A serlegek töltve.”

 

A legnagyobb férfi Legkedvesebb főúr Szóval felfelelvén Hozzá imígy szóla

Kedves édes urunk Te csak gyászoljad A te hamis asszonyod De mi magyarok nem

De én Bánk bán nem Mert az én szarvam Ajtókon be nem férhet Csak hölgyembe ha élne

A mi magyar testünk Gúnyjában nem járhat Csak hányhat természetesen

Magyar lábunk nem lép Többé tiszta talajra Csak puha szarba A mi szájunk többé

Nem nyílik magától Csak bűzös fohásztól.”