Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

BAR+BÁN

A megtisztított művet

felteszik forrni.

Azt mondja,

nem érzi

a sava-borsát,

ezért adjanak

hozzá egy csipet

magyar fehéret,

mármint bort,

és valahogy szűrjék

meg a tengermelléki

(lásd: merániai)

íztevőket. Ott van

az a kanál, tegye be

a műbe vagy késsel

hadonássza ki a meráni

húst.

A kottafesték enyhén

csíp, de nem baj.

A valóságban Ottó helyett

Berchtold kanalazza el Melinda

bájolaját, de ez most nem a valóság.

 

Mert a valóság tömény

és keserű?

A valóság egy magasba nőtt

fűszerfenyő, amit senki

emberfia nem ér fel,

sokan a hajuktól

nem látják, mi van felettük,

és az örök lét

lent folyatják a talpuk alatt,

hát minek nézzenek fel, nem igaz?

Igaz. És látod, az igazság felett

a vallás édes nedveket

kacsint és mindig jóra fordul.

Látom.

 

A mű forrong! Ideje

lekapni a tűzről

a menyecskét!

Melinda idomai

megteltek már.

Szeleteld fel, kérlek,

Gertrúdot egy nagydarab

Petúrral és terítsd ki,

arra jönnek majd

a sós könnyek utólag.

 

Barbár tálalást

képzeltem

el a műnek.

Hans Sachsot kérsz hozzá

szaftnak? Mehet bele

Pray György kódexleveléből is.

 

Az elkészült művet

kiporciózzák érseki székekbe,

vajda-, bán-, ispánfotelekbe,

Gertrúdot lehűtve tálalják,

úgynevezett összelopkodott

kincsekbe töltik.

Bánk csípős paprikázza,

Melindával tölti, végül

Endrét teszi a tetejére.

Ki tudja,

ízlik mindenkinek.