Spanyolnátha művészeti folyóirat

Simon Adri

A Ba-Báink

Az én babám a mi Ba-Bánk.

Fájdalommal és könnyekkel szülöm,

az pedig egy abszolút külön-

bejáratú történet, hogy

— miközben életerőm csendben elfogy —

Bartók ember

úgy fordult-történt felém szerelemmel,

ahogyan csak kevesen.

És ha húslevesen

élek is, a hústól már nem félek,

kitárom arcom a fénynek.

Bánkot tizenévesen utáltam

— pubertáskori merénylet —,

de a tűzesőbe egyszer érte kiálltam.

Ker-esőbe — olykor így hiszem.

Távolból tükröződik a nagy vízen

át Bélánk a közelbe,

hogy mozduljon maga alkotta nyelve,

melyet mégis értünk, ha hozzánk szól —

dallammorzsát szór

elénk, mi felcsipegetjük,

és nem leszünk tévútra terelve…

Barátaim, ha a hazautat keressük,

elég, ha rájuk hallgatunk kicsit,

nem várnak ígéretet, bamba esküt.

Vezetnek minket, s ha csak páran elhiszik

közületek, hírt hozhatnak nekünk

ők, a Ba-Báink, itt, a pusztulátum közepette,

együtt egy új világot összeszerelünk:

ragyog az ég keresztje.

(Lágy kékben acélkeményen.

Már nem meghalom őket, hanem megélem.)