Spanyolnátha művészeti folyóirat

Papp Máté

B. B. bőröndje

Avagy egy megkerült viaszhenger története

„Csak azt sajnálom, hogy tele bőrönddel megyek el.”

— mondta volt a zeneszerző, halála előtt. Vajon mi lapul abban a bizonyos B. B. monogramos bőröndben, ami a rosszmájú híresztelésekkel ellentétben nem egy amerikai csomagmegőrzőben maradt, hanem valamilyen úton-módon hazakerült? Hisz nekünk hagyta itt — képzeljünk bele, amit akarunk, és kezdjünk vele azt, amit akarunk.

Nemrégiben megkerestem Bartók Bélát a Facebookon, és meg is találtam (lakhelye: Hungary!) Úgy tűnik, végül ő is hazatért. Visszajelölt, de közös ismerőseink nincsenek... Ugyanitt, a közösségi hálóban vergődve kapok egy üzenetet Hernádkakról: operafesztiválos brainstorming Bartók Béláról és Bánk Bánról. Rögtön a bőrönd jut eszembe: biztos van benne valami, ami használható; mondjuk egy elfeledett viaszhenger, egy eddig még nem hallott hangraforgó-felvétel. És mi lenne, ha azt is hozzáképzelnénk, hogy Bartók nem csak olvasta a Katona-drámát és hallotta az Erkel-féle operaváltozatot, hanem — a fentebb említett felhíváshoz hűen, illetve egy fiktív időutazás, valamint népi gyűjtés keretében — találkozott is a szereplők szellemével. Azt hiszem, elsősorban nem a címszereplő alakja érdekelte, sőt, a Tanár Úr talán le is intette a „Hazám, hazám...”-nál a szintén B. B. monogramos adatközlőt, és arra kérte, hogy inkább a mögötte toporgó, rongyos ruhájútól recsegjen a mikrofon. Bánk akkor lesütötte szemét, Tiborc pedig szépen, lassan elkezdte mondani: „Volt egy öreg apó. Volt néki, volt néki Kilenc szép szál fia, Nem nevelte őket Csak erdőket járni, Csak vadat vadászni, És addig-addig Vadászgattak addig: Szarvassá változtak Ott a nagy erdőben. És az ő szarvuk Ajtón be nem térhet, Csak betér völgyekbe. A karcsú testük Gunyában nem járhat, Csak járhat lombok közt. A lábuk nem lép Tűzhely hamujába, Csak a puha avarba. A szájuk többé Nem iszik pohárból Csak tiszta forrásból.”

A regélés után Bartók szó nélkül kikapcsolta a készüléket, majd — mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át — szemébe húzta a kalapját, felvette a bőröndjét, hogy visszatérjen az Újvilágba... Mondják, hogy nincsenek a teremtésnek vesztesei, csak mi, magyarok. De mi lenne, ha egyszer megkísértenénk a sorsot? Olvassunk egy kis Bánk Bánkt és tegyük fel a képzeletbeli Bartók-felvételeket, hallgassuk meg Tiborc panaszát, aztán a mondát azokról a szarvassá vált ifjakról. „Gyertek, gyertek haza, Gyertek vélem haza, Jó anyátok vár már! Jöjjetek ti vélem A jó anyátokhoz, A ti jó anyátok Várva vár magához. A fáklyák már égnek, Az asztal is készen, A serlegek töltve. Az asztalon serleg, Anyátok kesereg. — Serleg teli borral, Jó anyátok gonddal. A fáklyák már égnek, Az asztal is készen, A serlegek töltve...” Testvéreim, örökké a világ sem áll, gondoljuk meg! És igyunk...