Spanyolnátha művészeti folyóirat

Deák-Takács Szilvia

Élet a tizedik múzsa után

„Elismerem, hogy ügyesek a nők, megvan az érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni” — nyilatkozta Szinyei Merse Pál.

Csak próbáljuk meg a szavakat kicserélni, s bólogathatunk hümmögve erre is: Elismerem, hogy ügyesek a férfiak, megvan az erejük sokféle teremtéshez, de hiányzik a nő ős karaktere: a finomság, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni.

Szó sincs arról, hogy éles szembeállítás, vetekedés következne, ellenkezőleg, éppen azon nézetek békítésére törekszik a blokk, amelyek akár a női, akár a férfi alkotóerőt a másik fölé emelnék. Alkotás van, amin rajta marad alkotója nyoma.

Más-e a nők által művelt írás, mint a férfiak által művelt, és szándékosan nem az eredményre, az alkotásra utalok, hanem a műveletre. Az okokra, a körülményekre, az évszázadok folyamán a háttérből előtörő elemi erőre és a mellette megmaradó árnyalt finomságra, vagy éppen a kíméletlen brutalitás (női?) megjelenítésére. Képesek lennénk-e megállapítani egy írásról a szerzője ismerete nélkül, hogy női vagy férfi alkotótól származik-e?

Másik különös pontja e témának az a számos példa, hogy a nő múzsaként vált ismertté, miközben alkotói énje háttérbe szorult (vagy mert maga háttérbe szorította, vagy mert nem tört ki férje, partnere árnyékából). Mert (csak) Múzsának lenni jó (?). És ha a nő ír a múzsaságáról…

A festőnők és az írónők élen jártak a modern nőkép kialakításában. Az itt következő írások érzékről, érzékiségről, teremtőerőről, megszégyenítést legyőzésről, úti élményről, múzsaságról szólnak. Ahogy az abszolút becsű művek. Nemtől függetlenül.