Spanyolnátha művészeti folyóirat

Rónai-Balázs Zoltán

Tiborc áriája

Mi ez a zörgő zacskó (bár

kevésbé igazságos,

mélyenszántó és filozofikus hangulatomban

azt mondanám, zene füleimnek),

úgy mégis, mire akarsz ezzel kilyukadni?

Szép pénz, de adhatsz-é hát mindenik szűkölködőnek?

A szűkölőknek? Akik nem pentatonban,

csak úgy. Akik ugyan a nép, már

nem túl népzenei alapokon, de a nép zenéjeként

tutulgatnak.

Akik nem a módszereik, hanem az okaik.

Azt a szűkölést hallgasd, Uram,

ami barteráru a Jóistennek, visszafelé,

azért, amit adott-elvett. Vagy lejjebb.

A Kompetenseknek.

Arra,  mondjuk, nem jó, azok nem, egyáltalán,

azok nem veszik át. Nincsen nekik

abszolút hallásuk erre. Pedig

ez onnan jön, ahova egyedül érdemes.

Hallgatni, abszolút. Az összekoszolt tiszta forrásból.

Én, Tiborc, a botfülű, én hallom.

Képzettségem ez irányban alapos.

És ne vess meg érte, uram, vagy ne nézz

bolondnak, ha nekem kéne

megvetnem egy új zene, az új

Hallás alapjait, nem ennek

az erszénynek a csörgéséből indulnék ki.

Hanem azok hangjából, akik ezt szeretnék

csörgetni. Nem mintha

szocialista lennék, azt se tudom, mi az

(Tiborc vagyok, operaparaszt), de hát

ugye a zene, az mindenkié, ezt az erszényt meg

csak nekem adnád és, ha szétosztanám is,

akkor is mi lenne? Magam sem

adhatok MINDENIK dagadt horpaszú

olcsó-tészta-zabálónak, mert nincs annyi,

mint amennyi plazmatévé-áruhitel törlesztő,

Nike-ra vágyó kínai-piac-bolyongó,

aki az ősi vágy hangjait őrzi

és gyakorolja nap mint nap − de különösen most,

hogy ezt a toposzt, ezt a kövér jelképet nyújtogatod nekem nyilvánosan.

Uram, így még szűkölni se tudnak rendesen,

mert csorog a nyáluk.

Ott bujkálnak a műanyag bokrok közt,

vagy mit rakatott ide a díszlettervezőnk,

a fene ismeri ki már magát ezek közt a modern díszletek közt,

itt már mindenki akkora művész, meg kortárs, na mindegy… Persze,

nem is értem, mit tépem itt magam,

mintha változna ettől valami is. Vagy

a librettó szerint igen? Te hogy emlékszel, Uram?

Hagyjuk, itt a színpadon

mégsem kezdhetjük el lapozgatni. Egyébként

feltűnt, hogy lovon ülsz, én meg

alulról beszélek felfelé hozzád? Na erről beszélek.

Beszéltem. Eddig. Mert tudod, mit?

Tényleg nem adhatsz mindenik szűkölködőnek… 'szal

hoci azt a bőr'acskót, én meg befogom.

Csak annyit még, Uram,

ha már ilyen kegyes vagy:

nem tarthatnék veletek egy darabon? Félek,

hogy ezek a büdösek itt lerohannának.

Tudod, hogy van ez.