Spanyolnátha művészeti folyóirat

Becsy András

Ecloga ütőkre, dobokra

BOLYGÓ:

Lassan ocsúdik az év, hétfőn már hangyaseregként

Bolydul a város, jön januárral a báli szezon, de

Most se latyak, hónak nyoma sincs, tavasz ez, bizonyisten.

 

FÓDA:

Télre a fák elalusznak, vége, megáll a keringés,

Tápanyagot nem szív a gyökér, hull, elhal a lomb is,

Ám ez az évszak most itt nem hagy nyugtot a fáknak,

Enyhe a nappal, csak munkál a növény, a minap még

Agg kertszomszédunk (hektárnyi gyümölcsöse van) pont

Mondta: „Faszomba, megint odalesz minden!”. Panaszából

Éreztem, kilehet, korai, francos kikelet jött.

És te hová mész könnyed léptekkel fütyörészve?

 

BOLYGÓ:

Semmi se köt, megszűnt a meló, magyarul: ma kibasztak,

Még be se hívott, mint szokták, az a tagbaszakadt pöcs,

Jött, s mintegy mellékesen, úgy szólt, húzzak a faszba.

Persze nem extra eset, hétköznapi kis sztori, nem más.

Két gyerek, egy feleség, és negyvenegy év, ez a jussom.

Most legalább nem lomha a léptem, nem nehezíti

Terhes gondolat, átlélegzi a főm a fuvallat.

 

FÓDA:

Túl obszcén a szöveg, fogd vissza magad, kiakasztasz,

Csak le ne írd, rajtad marad, aztán zúgva leírnak.

 

BOLYGÓ:

Több hektárnyi gyümölcs, jó állás, mintha Tiborccal

Dugna a Kozmosz: a kölkük nyáladzik, vicsorog ránk.

Én meg csak fütyörészve bolyongok. Mondd, aki itt már

Nem téphet soha többé termést, élete almás?

Itt a melóhoz a fütty, nem régi melódia ez már!

 

FÓDA:

Liszt, Schubert, Schumann nyújt nyugtot ilyenkor a szívnek!

 

BOLYGÓ:

Lófaszt! Bartók kell, Schönberggel verni a taktust!

Ősz apacsok kenik újra a vért arcukra, ma mennek

Már a rezervátumból törni a sok telepesre.

Én is egy új egységbe megyek, már rég picsarészeg

Ottan a banda, ne félj, gyere, aztán majd ha hanyatlik,

Kókad a fej, tereád is tán majd sort keritek még!

 

 

FÓDA:

Most aztán felkúrtad agyam cefetül: maradok hát,

légy jó, kedves Bolygó, inkább szarni igyekszem,

majd tusolás, pedikűr, manikűr, meg ilyesmi. Puszillak!