Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vass Tibor

Bibinke és a lóvas szobrok

Készecske A Nagy Bibin és a műlovarnőből

Bartók Béla szobránál,

azt hiszem, Brüsszelben és déltájt a műlovarnőben megáll az ütő,

megáll az ütő a műlovarnőben.

Élőérnek is mondják többhelyütt, ott, ahol a megálljt ácsinak. Az ütőről beszélek,

azt hiszem, és Bartók Béláról még. Verő érről, ütős hangtérről,

Donkihóte és Szancsópanza szobráról, ami közelében ott ez a Bartók.

Ló nélkül, nem lovas a szobor tehát.

 

Máskor is állhat meg, még mindig az ütőről beszélek,

de nem úgy, hogy emlékezne rá, azt hiszem. Márpedig ez emlékezetes ütőmegállás,

Bartók mellett ott lehet a lóca, a déltáj és az azt hiszem,

megállnak ott az ütővel a megálljt parancsoló, élő érrel csakugyan.

Megállj, Brüsszel és déltáj és szobrok és lóca, és Madrid, állj meg a magad nemében.

És pára a déltáj ellenére mégis. Egy pár

 

a tér martalóca. Emberpárról beszélek, megülnek csókolózva a lócakötők,

hosszan ülnek meg, és megáll bennük a megült ütő, emberileg.

A megélt idő a pára marta lócán jól színez, fönt lókékek,

az alsóbb rétegek érvörös műtőkre hajaznak. A műtőkről mint emberekről beszélek,

azt hiszem. Helyiségekben más babér terem.

 

A műlovarnő hallani véli lóhelyes seggük, a pár lóhelyes segge alól

a lócáról fölpattogzó festék ütemét. Van neki üteme. Lókékes, érvörös, patt.

Lókér, ékes, örös, patt. Lókéörös, érkes, patt. A szórend lehet

 

helytelen, a festék fölpattogzó üteméről eshet szó, azt hiszem.

Az ütem fölfestése más, és különben is, lehet, hogy ló nélkül a seggeik helyes.

Az alól, ami biztos. Ahol kell, ott a nyelv ütősen körbemasszíroz.

Bartókba Donkihóte és Szancsó párás szemmel bemasíroz.

Hű, ezek állati jó sorok. A történelem igényli önmagát. Egyes számok

 

soha nem egyeznek, nem is egyeztetnek egyes számokkal. Azt hiszem,

a lóhelyesség a seggek, seggeik esetében kiülést jelent, bőrök keményedéseit itt-ott,

kizárólag a másik fél által ismert helyeken. Vajon Bartók kiülte-e valahol.

Szancsó a Panzáét. Pára páráét, déltáj déltájét.

 

A műlovarnő szobrát látom még, Brüsszel és Madrid közibé

a fellépőruhát ahogy a szobrozók beműtik, s ahogy az ostorozó bronzkéz

a cirkusz sátra alól folyton kifészkelődik. Közibé, azért ez a szó is ott van.

És az érszín, a kék szín a szobrokon, a páron, hű, mennyire ott.

És a megállj, az ácsi. A lóca, a pára, a patt.