Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bene Zoltán

Rekedt torkok

A világ négy sarka most is véresre ölelkezik, ha nem is olyan látványosan és szembeötlőn, mint száz éve, például, gondolom. Ősz van, előkotortam az őszi ruhadarabjaimat. Ősszel az őszi konfekciót nyűvöm, az ősz meg engem nyű. Őszülök. Néha eszembe jut, hogy a nyű esne belé, de rendszerint visszafogom magam. Az orromban folyamatok indulnak. A(z egyesek szerint átmeneti) kabátom egyik zsebében tavalyi papírzsebkendőt lelek, a tavalyi papírzsebkendő tavalyi takonytól szikkadt szárazra. Nem alkalmas a feladatára. Szóval szipogok, mert az éjjel valaki belém zubogtatta a nevetését. Szipogok a reggeli buszpályaudvaron, vakok éjszakáján, süketek megülepedett csöndjén, sánták vaslábas kopogásán túl. Egy kávéra vágyom, s vágyam könnyedén teljesülhet, végtére a szabadverseny demokráciájában üzlet üzlet, bódé bódé, kínálat kínálat hátán sorakozik itt, a buszpályaudvaron is, kifli, kávé, bukta, pizzaszelet, vagy amit akarok, csak győzzem. Kávé legyen az, mit kívánok, s amit kívánok, az kávé legyen! Azt győzöm. Szemem előtt a buszok bendőjéből kiokádott fiatal lányok egyre csak színesebbre pántlikázzák a kedvük, miközben a mögöttük baktató fiúk a feneküket stírölik, én a kávé gőzét szipogom magamba, s azon jár az eszem, hogy mondja, Lajos: mi az Ember? És mért lakol meg, ha lakol? Te hol lakol? — kérdezi egyik fiú az egyik lányt, a másik fiú a másik lány mellét markolássza, a harmadik fiú a harmadik lány szájában kotorászik a nyelvével, a negyedik fiú a negyedik lánnyal cseveg a telefonján, az ötödik lány az ötödik fiúra gondol és sóhajt, a hatodik fiú a hatodik lány miatt mogorva, a hetedik te magad légy, mondja a hetedik fiú a hetedik lánynak. És a hetedik korttyal kifogy a kávé a műanyag pohárból, kiesik a műanyag pohár a kezemből, bele a szemetesbe. Széparcú öregasszony dúdol a fülembe, telitömött szatyrokkal áll, úgy tesz, mintha a buszra várna, pedig a csodára, éneke foszlány, mégis kellemesen zengő-csöngő és bongó, zsibongató. Ám hirtelen harákolás harsog belém, rekedt torkokból törnek elő ragacsos slájmok, csattannak az aszfalton, s én már megyek is, ügetek a busz felé, szipogva lépdelek és előre hallom, ahogy holnap és holnapután is vad, rekedt torkú mozsarak csúfolják csengő énekünk. Na, bazmeg, na b…