Spanyolnátha művészeti folyóirat

Marton Mária

Kassák—Wagner

Kassák, furcsa barátom, mondd, kije vagy te hazánknak?

Emléked beleég verselő ifjak szívébe.

Izzik a szó, vörös lángot vetnek a verssoraid,

rímtelenül muzsikál harcias, bús eposzod.

Mért rejtetted az arcod Wagner maszkja mögé?

Szégyellted ama kort, amelybe az élet taszított?

Régen a sírban porlad a tested, de géniuszod

fénye ragyogja körül szánalmas „izmusainkat”.

 

Mondd, Lajos, mennyire messze van tőlünk Párizs?

Érdemes volt-e keresztülvágtatnod Európán?

Wagner gőgös arca kísértett, űzött, hajtott tova?

Két komor, elvadult férfi kereste a ritmust,

mérte mulandó élete halkuló szívdobogását.

Színpadon álltok hevülten, hajlongva hosszan,

arcotokon értetlen mosoly: hová foszlott a katarzis?

Régen vége a tapsnak, s ti nem halljátok a csöndet.