Spanyolnátha művészeti folyóirat

Berka Attila

Védivás

A szomjúság ébreszt, de alig látok, iszom.

A varjak eltakarják a napot, villanyt kapcsolok, iszom.

A hangulatjelentés jót ígér, hozzáigazítom magam, iszom.

A varjak a földre szállnak, lekapcsolom a villanyt, iszom.

 

Kirepülök az ablakon, be a szomszédén, üdvözlésképpen iszunk.

 

A szomszéd hangulatjelentése is jót ígér, örülünk, iszunk.

A nők megjelennek, körbecsacsognak, iszunk.

A beszélgetésekből kirajzolódik végre a program, iszunk.

A nők elkészülnek, várják, hogy induljunk, iszunk.

 

Komolyan vesszük, hogy zebrába vagy templomba botolva iszunk.

 

A szomatizáció melegéből ugrunk a forró gyógyvízbe, iszunk.

A sellőket keressük, hátha tényleg léteznek, iszunk.

A mozdulataink megkomponáltak, de lassúak, bénák, iszunk.

A sellőkre várni butaság, ha mi se vagyunk hercegek, iszunk.

 

Kell a hit, hogy erős vár a víz, amikor vállvetve, elszántan iszunk.

 

A szomnolencia látni engedi a határok bizonytalanságát, iszunk.

A tündérek bólogatnak, ismerik a reménytelenséget, iszunk.

A fürdőzés tisztít és megszabadít a színektől, iszunk.

A tündérek szivárványt varázsolnak a nyomainkból, iszunk.

 

Kulturáltan záródik a napra a vége, amire iszom.

 

A szomorúság altatna, az altatástól kiszáradok, iszom.

A boszorkányok szoknyájától, vasorrától előre rettegek, iszom.

A párna csak az enyém, engem nyugtat, engem véd, iszom.

A boszorkányok lehelete kifehéríti a szivárványhártyámat, iszom.