Spanyolnátha művészeti folyóirat

Izsó Zita

kacat

a könyv lapos. eloldalog.
se nem emelkedik, se(-)lejt.
amit írok már nem is mondatok
nincs más, mit besorozhatok
csak téged idéző jelek —
néha még beolvasok belőle neked,
de végül inkább lepontozom
mert már nem kiált fel semmi jel
nem élő, csak mű, mi fennmaradt —
nincs több esély. leírtalak.

dal zsuzsihoz

fent az égen megcsillagoz
az úton lábjegyzetel a sok
srác aki nem tud aludni
egy labirintus vagyunk mi

éhezik olyan üres a tél
a nagykörúton korog a szél
zsuzsi ma új állást kapott
pénzhiányod pont rá szabott

mint egy rózsafüzér tagolt
kapcsolatunk és ő a csont
ami tart és amivé fogyunk
amikor zsuzsivá távolodunk.

(ha a sorból kilógok kasztrál a rend
dallamot inhalál a csend:
cohen zappa és led zeppelin
én csak élek és pengetem rácsaim.)

petit mort

azt hittem, ez megint ugyanolyan lesz, hogy
neked is 70%-ban víz a tested
és én elképzelni sem tudok szebb halálnemet
mint hogy egy ilyenbe belefulladhatok —
de te kimentettél.
a lelkeden száradok.

libi(dó)kóka

ha találnék egy olyat
aki végre eljut odáig,
hogy úgy tényleg, igazán
nem ért meg
és nem csak nem figyel
mert komolytalannak tart
fel útközben

pedig ha megcsókolsz lehetnénk
kétnyelvű
szótár

mint könyvespolcomon
a Vörös és fekete
stand. áll.

(budapest)

mert leesett a körútra a hó.
most minden hideg, de tiszta lap.
útvonalakat próbálok húzni bele
hogy legyen mire írnom legújabb sor(s)omat

és orkán erejű szelet mondanak
de csak felköhögi a port a város.

én talán együttérzésből, de fázom

mint amikor fogalmad sincs, hol a rés,
csak érzed, hogy az eső szivárog —

ha itt lennél se tudnám
már, hogy honnan hiányzol.