Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tenczer Tamás

A kis késit neki

Már nem emlékszik, hogyan kezdődött. 80-as évek második fele. Házi összejövések, konyhai világmegváltások. Ismert és ismeretlen arcok. Nem volt szokatlan. Halványan derengő emlék. Hallgatagon ült a sarokban. Figyelte a beszélgetést. Szeretett hallgatni. Szerette, ha a maga természetességében alakultak a dolgok. A lányokkal is. Nem erőlködött. Minek? Persze sokszor lemaradt. Amiről úgy mond, nem kellett volna. Nem érdekelte. Ha meg mégis, akkor meg nem, maradt le. Erdélyről folyt a szó. Mennek, visznek csomagokat. Családoknál, parókiákon teszik le. Élelmiszer, gyógyszer, olvasnivaló. Mikor mire van szükség. Gyalog segély. Halvány egyházi szál. Azt nem értette pontosan. Nem firtatta. A Postinor viszont később ideológiai kérdéssé vált. Soha nem járt még arra. Szeretett menni. Miért ne vinne ő is. Így került bele. Évente egyszer-kétszer fordult. Emlékszik a feszült várakozásokra Biharkeresztesnél. A határon mindig állt a vonat. Néha sokat. Ilyenkor vártak. Latolgatták az esélyeket. Személyi ellenőrzés lesz-e? A betűt nagyon nem kedvelték. Kobozták is, ha úgy esett. Bibliával a gatyában. A rekkenőben. Egyszerű, műbőrkötés. Néha kék. Beleizzadt az ember, vica versa. Kékítőt old az égiek vizében! Isten bocsássa meg! Megbocsátotta. Reményei szerint. Leginkább Szereda, Udvarhely, Korond szerepelt az útvonaltervben. Arcok, családok, papok. Esték a székelyeknél. Sokat kockáztattak, akik szállást adtak. De adtak. Vitték is őket erre-arra. Akkor járt először esztenán. Gyimesközéplokra sem a Székely Gyorssal jutott. 87’-ben a 3 kötetes Akadémiai kiadós volt. Örömteli. Volt, hogy három lánnyal ment. A válláig ért akkor a haja. Érezte az értetlen pillantásokat a hátában. Ez a negyedik? Nem volt szokott arrafelé. Decemberben leste a híreket. Temesvár után nagy volt a felbuzdulás. Eufóriában telt a karácsony, a szilveszter. Menni kell! Persze, kell menni. Kell vinni. Most, hogy lehet szabadon. Folyamatosan egyeztetett a többiekkel. Voltak aggasztó hírek. Aztán alábbhagyott a lelkesedés. Egyre kevesebben akartak jönni. Végül egyedül maradt. Makacs volt. Ha egyedül, hát egyedül. Január 11-én megvette a retúrjegyet. Másnapi indulással. Bp-Miercurea Ciuc-Bp. 58-as kocsi, 58-as hely. 465 forint. 25 éve őrizgeti azt a jegyet. Vagy inkább csak nem hagyja elkallódni. A vonatút népünnepély volt. Az átszállás Brassóban mozgalmasra sikeredett. Valósnak tűnő, talán rémhírek. Hol és hány egyetemistát találtak. Holttestek a kukákban. Katonai járművek az utcákon. Csíkszeredában egy állomás közeli blokkházba ment. Meggörnyedt a csővázas hátizsák súlya alatt. Segítség kellett a felálláshoz. Tartalma a szokásos volt. Talán az olvasnivaló volt több. A napilapköteg, részben decemberi, kincsnek számított. Annak öröme volt tán a legnagyobb. No okostelo, no internet. Az esti iddogáláskor került az asztalra. Gondos gazda vendégét védendő. Vigyázz magadra hazafelé! — nyomta kezébe szállásadója. Fusiban esztergált agancsnyelű székely bicska volt. Míves darab. Éle vág, teteje roncsol. Oldalán gravírozott makkos tölgyfalevél. Azzal vágott neki a visszaútnak. Elég volt a tudat. Ha kell, megvédi magát. De nem kellett. Nyugodalmas utazás volt. Lett volna. Csak az a cujkás üveg. A másik. Amelyiket rossz helyre tett. Bele az üres csővázasba. A csővázast meg a fülke fémvázas csomagtartójára. Palack és kés volt csupán a poggyásza a hazaúton. Egyedül aludt a kupéban elnyúlva. Már a külső kerületekben jártak, amikor felriadt. Nem a koccra. A szagra. Nedvességet érzett a derekánál. Mire felült, már nézegettek befelé. Aggódó alkalmi ivócimborák. Gyülekező éji vadak. Ilyet még ő sem látott. A piros műbőr ülésen majdnemfehér, széles sáv. Párlatlan látvány volt. A hajnal martalóca.