Spanyolnátha művészeti folyóirat

Dicső Zsolt

Húsz perc örökkévalóság

A nyolcadik napon az Úr megteremtette a kocsmát és kezdett oda járni, ahogy az emberek is. Mert az ember egyszer csak elveszti a múltját, az emlékét, meg egy pénztárcát. Súgta Istennek a mellette könyöklő.
Csütörtök van vagy kedd. Hangzott el a kérdés, az örök.
Az ember melózik, melózik a kajáért meg a piáért és az elköltenivaló kevesebb mint a meló. Mindig kevesebb. Nyilatkoztatta ki a kocsmáros.
Hétköznapi bádog avantgard! Gondolta az Úr.
56október23+1-7-év=kedd. Írta föl valaki fehér krétával az árlapra. Figyelte a kocsma, ki figyel és kinek köszön a köszönő.
Legyen a héten az első öt nap kedd, a többi maradhat. Dörögte Isten a csütörtök van vagy keddbe.
És a szerelem? Hová lett a szerelem? Kérdezte könnyes szemmel a gyerekgyilkos helyi tündér.
És borozzák a vizet vagy értünk jön a rettenetes záróra, s kitántorgunk mind, vélvén kint Amerikát. Visszhangozta a kocsmakórus.
Abszurd abszint ad szint rutinpohárban. Mondta a vicc kedvéért és a kevert miatt a soroksári Chaplin.
Leesnek a szuperNOVÁK, MÁR Késő a menekvés, meg még ott van az az atombomba is. Igyunk! Mert a miember leissza magát a keresztelőn, az esküvőn, a halotti toron, így lesz kerek az élete. Hallatszott a sarokból.
Én például a magyar irodalomba akarom beinni magam. Szavalta a költő.
Az ember egyszer csak egyik napról a másikra elveszti a jelenét, elveszti azt, amiben élt, azt, ami körülveszi. Egyik napról a másikra kilyukad a világ. Súgta Istennek a mellette könyöklő.
Húsz perc örökkévalóság. Küldte körbe sms-ben az Isten.
Inkább teremtsd már meg a hitaratógépet. Válaszolta túlharsogva az örök alapzajt a hang egy svájcisapka alól.
Szerintem inkább ezt a kedd dolgot kellene végleg lerendezni. Mondta a kocsmáros.
Most, mikor jönnek megmenteni? Kérdezte az Isten mellett könyöklő.
Én tudnék róla. Vágta rá Isten és megteremtette a vegytisztítót, mert mennyruháját leöntötték Omnia likőrrel, s elhatározta a boldogkeddet.
Szekszárd, 1963−2015