Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gáspár Ferenc

Fuccs

Víz, víz, szürkeség, talponálló, pia. Iszik mindenki, a főszereplő is iszik, aztán szalad, mert kergetik. Egy kövér ember kergeti, a színészt Simor Bélának hívják. Ki tudja, hol, mikor szerepelt ezután, a google nem dob ki semmit. A másik, a Buster Keatonra emlékeztető fapofa, a tulajdonképpeni főszereplő Hável László, a Szomszédok műtőse három éve halt meg. A rendező, Novák Márk sokkal korábban: 1972-ben lőtte főbe magát a születésnapján.
A film címe Kedd, de a kezdő képen megjelenő naptárrészleten a 23-ai dátumot láthatjuk. 1956-ban október 23-a keddre esett. A film hét évvel később, 1963-ban készült.
Kennedy egy berlini fánk és Hruscsov a cipőjével veri az asztalt. Günter Litfin felteszi a kezét, de lelövik. Peter Fechter elvérzik a fal keleti oldalán. Eichmann szétszóródott a tengerben, Darvas Iván újra színpadra lép. Magyarországon a főgyáva általános amnesztiát hirdet, de hazudik.
Az ember mindig melózik a kajáért meg a piáért, és az elköltenivaló mindig kevesebb, mint a meló — mondja a filmbeli kisember, Hável László, azon kevés mondatainak egyikén, mikor egyáltalán megszólal ebben a furcsa, inkább néma-, mint hangosfilmben. Ő az egyetlen beszélő a filmben, a többiek kergetőznek és meghalnak a Duna-parton, vagy beleesnek az akkor még nem körbebetonozott Balatonba.
„Az ember egyszer homokos, szomorú, vizes síkra ér.”
Én akkor voltam hatéves. Hatalmas pusztaság az iskola udvara, olyan nagy, hogy alig látni a végét. Körben szürke téglakerítés, málló vakolat. Az udvar döngölt szürke föld, helyenként kövek, kavicsok tarkítják. Ha nincs tornaóra, azokkal focizunk. Tornaórán rohanok a labda után, mindenki ordít, hogy Gáspár, passzolj, Gáspár, passzolj. Többen utánam szaladnak, de nem tudnak utolérni. Passzolok, de nem tudom, kinek. A tanító néninek favonalzója van. Azzal adja a körmöst az embernek. Ha nem jól felelsz, körmöst kapsz. Inkább nem felelek. Akkor is…
Később, nagy leszek, én is megyek a talponállóba. Mindenki talpon áll. Füst van, ordibálás, szürkeség. „Én tudom, mi van a pápai nagyharangra írva” — mondja az egyik alkesz, akinek olyan sapka van a fején, amit azóta se látni. Nem svájci sapka, inkább sísapka-szerű, barna minták vannak belekötve és nagyon ronda. „Fogadjuk, te nem tudod, kishaver” — csontos ujjával mellemre bök. „ De én tudom, mert felmásztam, és megnéztem.”
„Na és, mi van odaírva?” — kérdem.
„Az van odaírva — kezdi, és böfög egy nagyot a langyos sörtől —, az van odaírva, hogy: Kecskemétre mentem, Pista.” És büszkén néz, várja az elismerést.
„Mindjárt átugrom a pulton, és bebaszok ennek a csaposnak!”
Párbeszédek a semmiről. Mi volt 63-ban? Semmise volt. Kedd van, vagy csütörtök? Egy lány a Duna-parton levetkőzik. Pólyában kisbaba. Bedobja a Dunába.
Különben is jön egy atombomba és fuccs az egésznek — mondja Hável-Keaton.
„Az amerikaiak folyton robbantgatnak. Azért zuhog mindig az eső. Mert ezek robbantgatnak.” Ezt a tyúkszemvágó bácsi mondja. Kivágja a tyúk szemét.
Hável szerint egyik napról a másikra kilukadt a világ. Iszik Rembrandt Saskiával, Hruscsov Kennedyvel.
„A szocializmus építésének út-ján.” Az iskolában olajos hajópadló van. Ha valaki elesik, tiszta olaj lesz a ruhája. Gyakoroljuk a cipőtisztítást. Bekenem a talpát is, ne koszolja be magát az olajjal. Kiröhögnek. A tanító néni is röhög. A favonalzós. A filmben megölik. A gyerekeket is megölik. A gyilkost is megölik. Mi meg a vécében a falra pisálunk. A fal is olajos. Ha nem vigyázol, a nagyok meglöknek. Az orrod olajos-pisis lesz.
Hová lett a szerelem? — kérdi Hável-Keaton és a földre dobja Oliver Hardy — Simor Béla — szendvicsét.
„— Nagyon megöregedtem? — kérdezte B.
— Amíg élek, szeretni foglak — súgta az asszony.
— Szeretsz? — kérdezte B.
Az asszonynak reszketet a háta, hangosan sírt. B. levette kezét a fejéről. — Meg tudsz majd szokni? — kérdezte. — Hozzám tudsz majd megint szokni?
— Soha senki mást nem szerettem — mondta az asszony. — Szeretlek.”


Jön egy atombomba és fuccs az egésznek. Fuccs az egésznek. Az egésznek. Fuccs.



Az első dőlt betűs idézet József Attila verssor.
A második dőlt betűs idézet Déry Tibor Szerelem című elbeszéléséből való,
Déry Tibor Szerelem és más elbeszélések című kötetből.
Szépirodalmi könyvkiadó 1963