Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nemes Z. Márió

Cukorfalat Mándygőzben

Novák Márk Keddjének emlékére

A személyzet ma korábban akarja bezárni a presszót, mert a gyermeksereg análfüzéreket huzigál naphosszat a Dunából, inkább ezt kéne nézni és hallgatni, a folyó boldogságát, ha már Budapest, meg jutna talán egy kis habos kakaó a Pumukli-sütiboltból, hogyan mondhatna erre bárki csütörtököt, pedig láthatólag asztalszomszédom se szomjas, úgy falja a linzeres UFO-t, mintha Mándy Iván kokottja lett volna egy békebeli szeparéban, noha nem tudom pontosan, miért gondolok folyton valamiféle cukrozott reakciósként Mándyra, de ez is mennyire könnyen csúszik, csak Pumukli meg ne tudja, mert rögtön elkezd obszcén módon materializálódni valamelyik nyílásom környékén, hogy ő még mindig éhes, pedig Éder mesterből se maradt semmi a süteménybolt rejtekén, mint egy celofánba csomagolt múmia, minden odaveszett a tavalyi nagy cukortűzben, a világ meg mindjárt kilyukad, sejti ezt asztalszomszédom, a hatalmas lombikbébi, aki gyors falások után üldözésemre indul a délutáni napsütésben, először megrugdalom a pocakját, indítógesztus gyanánt, aztán rohanok a Duna-parton, hiszen ez egy kétszemélyes burleszk, megint csak holmi reakciós ízlés mentén, pedig annyira elegem van a Nyugatból, hogy meg se vártam, amíg magától kimúlik a Holmi, már évekkel ezelőtt elkezdtem pornóképeket ragasztani az impresszumba, szép álmokat, Réz Pali bácsi, de ez se tud elég vérbőséget adni a mai capriccióhoz, a mögöttem dülöngélő Gólemmel együtt már a Ligetben járunk, pedig nem tudok sokat a közlekedésről, hiszen sose érdekelt, mi és hol van ebben a városban, talán azért, mert mindig is gyanakodtam a történelemre, ami a fejemben visszavonhatatlanul megfertőzte a földrajzot, szóval démonommal együtt berobogunk egy csónakázó tóba, először szolidan sikkantok, mert teljesen abszurd számomra a víz és a város sznob találkozása, de végül angolnaként kicsusszanok a birkózófogásból, amire ellenfelem csak annyit tud mondani, nem menekülsz, te retrográd, bár tudom, hogy nem is annyira testi elfajzottságomra, mintsem romboló eszméimre gondolt, de ezekkel nem megyek sokra egy ökölharcban, szóval inkább elkezdek úszni a művár felé, ott előttem, bízok benne, hogy majd megvédenek a magyar alkonyat operettfigurái, akiket soha nem szűntem meg tisztelni, mert éreztem, hogy mindenféle sütemény-fóbiám ellenére, több közöm van egy szerencsés magvakból újratenyésztett Bornemissza Gergelyhez, mint a Mándy Ivánok légiójához, akik most is lent rostokolnak a Duna-parton, hogy időben csettintsenek, amikor feltűnik valami csettintésre méltó.