Spanyolnátha művészeti folyóirat

Király Odett

Planctus

Arról van szó, hogy meg kell halnod értem.
Fogadd el, ebből nem engedhetek.
Csak sírj nyugodtan — a sírás nem szégyen —
és tudd, hogy itt vagyok veled.
Nem magyarázhatom el a dolgot.
Azt mondják, hogy meghalni tudni kell.
Csak sírj nyugodtan, én ettől leszek boldog.
Ezen kívül ne törődj semmivel.
Csak sírj és csontig áztasd be a vállam,
a szemvíz marjon magának utat.
Ha sírni kell, hát sírjál bátran.
Egész testedben — akár a huzat —
áramoljon a könny, folyasd belém.
Az én házamban lyukas a tető.
Csak sírj sokáig, aztán halj meg. Én
veled leszek, akár a levegő.

Homokvár

Fenekemre ütsz. Most még így szeretsz.
Nem állítom, hogy ez sosem zavar,
de kapcsolatunk vásári perec.
Ha megóvjuk, nem törik el hamar.

Te óvd meg! Úgyis sokat jársz ki meccsre.
Gondolkozok, hogy mért ott, mért nem itt.
A pálya mellett is legel pár emse
s arcuk - mint egy homokvár — szétesik.

Szétesik minden, ha gondolkozok.
Így kérődzés helyett marhulok inkább.
Ezek vagyunk mi: én tüzet hozok,
te meg ráöntöd a vizeletmintát.

El kéne hinned: félelmem valós:
hogy nem nyugtatni akarsz, csak lerázni.
Nem hiszti ez. Ez eső, kiadós.
S hogy nem vagy éppen cukorból, az mázli,

nem erény. Férfi vagy. Néha utálom,
hogy a lelked vödör és nem homok,
mert nálad működik a férfiálom.
Tudod, hogy minden szarból kimosod

magad ezzel, hogy nálad van az ostor:
de akkor sem használod, hogyha sztrájk van.
Esténként — ha a titkok nyílnak — sokszor
tévedsz el a benned lakó gulyában.