Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sz. Jánosi Erzsébet

Fazakas-Koszta Tibor 50 éves*

úgy van, hogy az ember egyszer csak megszületik...
egész életében vándorol, hol lassan, hol sietve, vagy kapkodva, rohanva, felszabadultan, eltévedve, imádkozva botladozva
úgy volt, hogy egyszer csak mi is kereszteztük utadat... barátunk, mesterünk, művésztársunk,
kománk, kísérőnk...
jó így félúton megállni. visszanézni, összegezni. egymásra nézni. egyfelé. idegenként
ismerősen és néha ismerősként idegenül, de mindenképp együtt.
úgy lesz, hogy itt vagyunk, mi barátok. itt leszünk melletted, körülötted, előtted, mögötted, de
mindenképpen veled…
Isten éltessen!

*Jelen lapszámunk fejléce Mészáros Annarózsa művének felhasználásával készült.


***

Fazakas—Koszta Tibor képei elé*

Észak-Amerikában él egy érdekes fenyőfajta, a csavarttűjű fenyő. A tobozai évekig ülhetnek az ágakon, mielőtt lehullnak, és még akkor is teljesen zártak maradnak. A toboz csak akkor nyílik ki, ha nagy hőhatásnak van kitéve. Amikor nagy erdőtüzek gyúlnak, és minden fa elpusztul, a forróság kinyitja a csavarttűjű fenyő tobozait és magjai kiszabadulnak. Így aztán ők lesznek az elsők, akik a természet segítségére lesznek az erdő újbóli benépesítésében.
Fazakas-Koszta Tibor festőművész új képeivel először találkozni nagy feladat és kihívás. Mert mindig azt érzem, sokáig zártak maradnak, akár ez a csavarttűjű fenyő. Nem elég képei elé állni és „csak” nézni őket, a lélek legmélyére kell hatolni, meg- és elégni benne, majd újraszületve „másképpen-máshogyan” továbbmenni.
Aztán egyszer csak mégis kitárul a mélység, megfejteni vélem képeit, festészeti bravúrral megfestett részleteket veszek észre, majd az egység precíz harmóniáját. A szereplők közti viszonyt magamban leképzem, szelídségük megkeményedik, keménységük lágyul. Egyszerre kapcsolat lesz köztük. Egyszerre idegenként állnak egymás mellett. Mégis valamifajta hajszálpontosan megszerkesztett összefüggés, közös érzelmi, érzéki kötéltánc, vagy a figurák közti kötélhúzás párbaja zajlik.
A szisztematikus keresés, a megtalálás perspektívája éppen úgy jelen van, mint a provinciális hagyományok és az egyetemes korszerűség is. Figurái, alakjai lehetnek akár közeli földink, nagybácsink és unokahúgunk, akár az egyetlen testben koncentrált férfi, női eszménykép. Képeiben egyesül e két létminőség.
Az arctalanságban komplett jellemvonás, habitus, attribútumok sora rejlik. Ez az arctalanság azonban nem jelent személytelenséget. Szinte megérint érzékenységük, tudom, mit gondolnak, érzem félelmüket, magányukat, elszántságukat, reményüket. Gyerekkori történetek, felnőttkori küzdelmek, öregkori hallgatag összegző bölcsességek jutnak eszembe. Egy-egy novella indul el bennem. Majd a novellák sorából mítosz rendeződik. Ez nem egy közösségi mítosz-rendszer. Fazakas-Koszta Tibor művészetében egyéni mitológia-teremtés van. A logikus felépítmény és az emóció harca vagy éppen kiegyensúlyozása a célja. Majd a születés, elmúlás, szent és profán, transzcendens leképezések saját magunkban tükröződve más-más, egyéni rendszereket képeznek tovább. Megtalálom benne saját utamat.
Nincs szó semmiféle könnyelműségről. Az alakoknak, tárgyaknak súlyuk van. Funkcionális jelentőségük vagy épp ellenpontként, felkiáltójelszerűen szimbolikus mondanivalóval töltődnek fel. Nem tolakszanak. Pont hogy időtlenségükkel állnak szemben velünk. A minőségi élet keresése, minőségi éltünk keresésével szembesül.
Hamvas Béla szerint „csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen”, Tibor életünk értelmének örök kérdését boncolgatja. Lehetetlen megfejteni. Vagy mégsem az?

*Részlet a szolnoki Szoboszlai Galériában elhangzott megnyitóbeszédből (2014. február 12.)


*Jelen lapszámunk fejléce Mészáros Annarózsa művének felhasználásával készült.