Spanyolnátha művészeti folyóirat

Petőcz András

Zenét szerzek, avagy a préda

Zenét szerzek, mert az enyém ez a zene,
zenét, zenét, valami Bartók írt ilyesmit,
mondják, de hazugság, az én zeném ez,
hallom, ahogy megszólalnak a hangok,
zongorahangok töltik be a teret,
az enyém itt minden megszólalás,
a vonósok is az enyémek, a csellista meg a hegedűs,
a bőgős is az enyém, meg dob,
enyém itt minden disszonancia, mit
óbégattok,
minden az enyém, csak az enyém.
az a Bartók nevű ember a fehér hajával
csak lapuljon,
én, én, én vagyok a hős!

A Kékszakállú prédája

A Kékszakállú zenéjét én írtam.
Én is írhattam volna.
Ha a Kicsi Asszony úgy akarná,
s velem zenében kóborolna.

Hajnalban írom a Kékszakállút,
hajnali fényben. Ha szabad.
Kérdez engem a Kicsi Asszony.
Majd messzire szalad.

Sajna, a zenémben disszonáns elem,
hogy őt nem érinthetem,
miközben csak neki táncolok.

Bezárnak engem Kicsi Asszonyok,
s elpusztít a zeném, megesz.
Mivelhogy Bartók zenéje ez.