Spanyolnátha művészeti folyóirat

Molnár Zsolt Artúr

Tiszaörs. Fürdő. Műhelynapló. 2016.

Tiszaörs. Fürdő. Műhelynapló. 2016.
-1. Nap
Kissziget. Fürdő. Az van. Fürdőszoba. Ráhangolódás. Most jött a felkérés Tibinkétől - aki nem kíméli az embert, ha arról van szó, ugye, márpedig arról van szó — a naplóírásra. „Én szerintem, nekem az a véleményem”, hogy az jutott az eszembe, az előbb, ha jól emlékszem, hogy: őrsi napló. Tudom, ezer más is szembe juthatott volna, de most ez.
Off-topik: a mienk volt a Gusztáv őrs (mármint a rajzfilm-Gusztáv), én rajzoltam az őrsi zászlót — azazhogy lemásoltam a Gusztáv fejet, nagyon menő lett — és a sok Petőfi (még szó sem volt Barguzinról), meg egyéb népi hősök őrs között, hát, hogymondjam, kiríttunk. Az a napló, az durva volt. A Gusztáv őrs és a Zalka Máté Úttörőcsapat (út-törő-csapat… érted?) a mozgalomban. Tápláljuk Laoszt! (Ez mi volt, ki emlékszik?)
Ez a sziget, ez a kis, ez Zalában van. Alsóhangon is 450 km Tiszaörstől, de reggel hétkor belevágunk. Visszük a pálinkát is Bibinkének (meg a többieknek is, peeersze…). Ráhangolódás. Várakozódás. Indulnivágyás.
Napló. Pó. Jó lesz.

0. Nap
Valójában első napnak kellene lennie, de egy fél napot mégsem lehet első napnak tekinteni. Erről a napról mindenképpen az érkezések, ölelkezések, pálinkázások, sörözések, berkázások és székelyhidizések, meg persze vasstibizések és vassnórizások jutnak majd valakiknek az eszébe, ha felelevenítik ezeket a napokat. A háromkirályok (továbbra is: Berka-Székelyhidi-Vass) elmondták, hogyan is érkeztek Napkeletről, mit hoztak magukkal, és én — vessetek a mókusok elé — élveztem az előadásokat. Nagy kételyek nincsenek itt kérem, mindenki már az első nap spanyolnáthás lett. Nehéz lenne mindezt egy betegségnek alacsonyítani, és Bibinke ezt nyilván nem is hagyná. A hangulat (meg)emelkedett.
Kétszer szólt hozzá Vörös István, így vörösistvánozás is lett. Kicsit petőczandrásozás is.
Az ebéd a vidéki rokonnál tett látogatás hangulatát adta. Volt egy kis leveske, cérnával, és csirkepaprikás, olyan, amilyet egy közeli faluban, egy rokonnál kaptunk, régen, egy látogatáskor (vagy valami temetés lehetett). Kértünk uborkát is a konyhásnénitől, grátisz adott.
A várt este a felolvasásokkal nehézre sikerült: fáradt, meggyötört emberek bóbiskolva igyekeztek hallgatni, azonosulni, ízlelgetni a nem könnyű szavakat. Pedig segédeszközből nem volt hiány, bármennyire is félreérthető ez a mondat. Székelyhidi Zsoltot emelném ki, engem az ő szövegei fogtak most meg legjobban.
Ez nem egy „szórakoztató” estély volt. Mégis jól szórakoztunk. Sokan a fürdő felé vették az irányt, felfrissültek vagy még jobban elaléltak.
Az igazi ráhangolódás megvolt.


1. Nap (ténylegesen a 2.)
No, végre itt egy teljes nap, annak minden jóságával, kihasználható pillanatával, a reggel friss illatával, és az ígérettel, hogy izgalmas lesz. Tavaly már bevezettem magamnak a „rendszert”, hogy Tiszafüreden szerzem be a betevőt, ez kevés szilárd és jelentős mennyiségű folyékony halmazállapotú táplálékot jelent. Mert meleg az lesz, szinte biztos. Így egy kis autózás oda-vissza, kókadó napraforgótábla látványával, és néhány négyzetméter kiváló minőségű aszfalttal az úthibák között.
Majdnem sikerül lekésni a 10 órás kezdést, de szerencsére nem. Vörös István, aki tavaly is Pazar (VassTibi!) előadást tartott, most sem hazudtolja meg magát. Lubickol a saját medencéjében, poénokat szór, és próbálja a sok-sok kitérőt visszaterelni a saját, előre elhatározott gondolatmenetéhez. (Nem sikerül, de ez nem is baj). Versbe szedve mondja a vázlatpontokat, ha jól értem, mert a szöveget nem látom, csak utal rá. Mikor van kész a szöveg? Talán ez a mottója Istvánnak, és jól körüljárja a témát. Szeretem, ahogy előad, engem nem zavarnak a gyors ugrások, mert ilyen az emberi agy, ugrálnak benne össze-vissza a gondolatok, nem kell mindig zabolázni. Nem is jegyzetelek, inkább csak figyelek. István feladatai egyszerűek, inkább játéknak mondanám őket. Gyorsan megoldjuk, bár némelyik másnap délután kerül újra terítékre majd.
A mai délelőtt nekem gyorsan telt, már Nóri „kongat” is az ebédhez. Talán valami rántott húsféle volt, meg egy zöldszínű leves, nem tudom pontosan, mert közben elmerültünk a beszélgetésben. Géczi János kutyáját Buborékot (akibe mindenki első látásra beleszeretett) csúnyán ki akarja pattintani az étteremből (hogy miből????) a… nem tudom ki (róla csak annyit tudunk, hogy egy digitális lázmérő lóg a nyakában — de erről később). János nagyon türelmesen reagál (én nem tudtam volna), végül Vassék elsimítják a dolgot, Buborék marad. (Bocs, de ez fontos volt).
Délután szieszta és egyéni konzultációk. Én Vörös Istvánnal konzultálok végre, látom, hogy kicsit fáradt, nem nyúzom sokáig.
Este Géczi János és Vörös István olvasnak fel. Vörös István költészetét, talán mondhatom, jól ismerem, a akkor még készülő Százötven zsoltárból is hallottam már tőle, de Géczi Jánosra nagyon oda kell figyelni. Minden mondata elemzésre, többszöri olvasásra érdemes, érezni a kidolgozottságot, ha úgy tetszik a mögötte lévő munkát. Az általa pornográfnak titulált verse, szerintem, nem is volt az, felolvasásra pedig semmiképp sem kerülhetett „véletlenül”.
Az este majdnem észrevétlenül fejeződött be. A költők felolvasása után, többen ismét a melegvízben kötöttek ki, mi egy kis csapattal a teraszon iddogáltunk. És akkor mégis berobbant a játék, két négyfős csapatban a „mostmutasdmeg”. Elmés feladványok, röhögés, találékony versenyzők. A nap fénypontja, mikor Petőcz András saját kötete címét kell, hogy elmutogassa saját csapatának. Burleszk.

2. Nap (akárhogy nézzük, ez inkább a 3.)
Egy darabig minden ugyanolyan, mint előző nap. Felkelés, zuhany, Tiszafüred, reggeli.
Ma Petőcz András ad elő. Történetei egy részét és élettörténetét jobban ismerem, mint a többiekét. Többször, többféleképp hallottam már. Igaz, most egy másik gondolatra fűzi fel őket, ezzel egy új megvilágításba helyezve azokat. Gyorsan elsuhan ez a délelőtt is, András feladatokat ad, határidőt ad rá, ki tudja, ki hogyan oldja majd meg. Én itt elmaradok kicsit, pont a feladat ismertetésénél nem voltam jelen, és így szófoszlányokból próbálom összerakni, hogy miről is lehetett szó. Kicsit sajnálom, főleg, mert elég kevesen vagyunk.
Jó ebédhez szól a Nóra, és megyünk is. Berkával megeszünk egy vájling csülkös-kolbászos bablevest, rajta nem látszik, mennyit eszik (nem úgy, mint rajtam). Szerencsés legény (valójában még előző nap Fülig Jimmynek neveztem el, mert idén azt a stílust választotta öltözékéül). Megállapítjuk, hogy jól főznek itten.
Délután ismét a konzultációk zajlanak. Nekem nincs kedvem a dologhoz, gondoltam, hogy ennyi szabadságom lehet, de nem, Géczi János nem hagy, mint apa a hülye fiát terelget az asztalához, ahol Germán Ági ott ül már. Kérdezem Ágit, nem zavarom-e, így meghallgatom őt is. Szeretem a hangját, nekem bármit el tudnának adni a hangjával.
Jánosnak többnyire nem tetszik, amiket írok, Berka besegít az elemzésbe, nyilván, ami szar az szar, ezt nem kell nekem magyarázni, úgyhogy a végén jókat nevetünk, próbálom valahogy kifejezni, hogy nem vagyok egy sértődős típus, és hálás vagyok az észrevételeikért.
Belecsúszunk az estébe, ahol Petőcz András és a Jelenlét Szépíró Kör tagjai (tehát én is) olvasunk fel. Érzem a figyelmet, és az érdeklődést, ez jó érzés, fél szemmel Buborékot lesem, aki ki-be szaladgál.
Mi megkönyörülünk a hallgatóságnak, és korábban fejezzük be (korábban is kezdtük ugyanezen okból), mégiscsak ez a „búcsúest”, még ha holnap lesz is egy fél nap egy előadással.
A fürdőben folytatjuk az eszmecserét (és a sörözést), majd néhányan ismét a teraszon kötünk ki, szóba kerülnek a ’80-as évek avantgard művészzenekarai, Babits és Kant, de leginkább Kissziget (lásd 0. Nap), mert körbekínálom a kisszigeti pálinkát (52 fokos). Ha valakit esetleg érdekel, ez az az ital, amitől még Berka Attila szava is elakad egy idő után, úgyhogy érdemes a közelében tartalékolni egy-két flaskával.
Nehéz léptekkel haladok a szobám felé, néha el is tévedek, de végül kikötök az ágyamban. Hajnali 4 óra. Nehéz nap lesz holnap…

Zárónap

Ez az utolsó nap (valójában fél nap) nagyon jól kezdődik! Géczi János volt olyan kedves, és két tojást, valamint egy fél szál kolbászt adományozott nekünk, Nagy Izabella és Szentpály Ágnes hozott még paradicsomot, paprikát, egyéb hozzávalókat, én pedig összeütöttem a panzió kis konyhájában a hét legjobb reggelijét: kis olívaolajon pirított kolbász, és sült zöldségek, nyakon öntve a felvert tojásokkal. Kis só, némi platnin pirított kenyér, és egy adag tépett fejessaláta. Mennyei volt! A végén tejeskávé.
János a reggeli alapanyagain kívül, a délelőtt folyamán szellemi alapanyagokat is hozott, nem hazudtolva meg tudósember voltát, nagyon összeszedetten, felkészülten és élvezetesen adott elő, felölelve 40 év személyes történelmét is, első könyvének születésétől az új rózsafaj névadójakénti bemutatkozásáig. Ezzel keményen odacsapott a többi József Attila díjasnak, jót derültem rajta. Adott egy megfontolandó tanácsot is nekünk, „amatőr” íróknak. Meglátása szerint, azzal, hogy mi egy korábban elsajátított szakma birtokában fogunk szépírásba, előnyben vagyunk, mert van egy olyan „alap”-anyagunk, amit már nem kell elsajátítanunk, ezt kell(ene) ötvöznünk az írói, költői mondandónkkal. Majd elgondolkozom rajta, megígérem.
A félnap zivatarral és ebéddel zárul, téblábolunk a bejárat előtt, ki kinek adjon puszit, ölelést (persze, mindenki mindenkinek), dicsérjük Karacs Andi kislányait, milyen fegyelmezetten bírták az előadásokat, fogadkozunk, hogy jövőre veletek ugyanitt. Majd elindul az első autó, az ablakából csak az integető kar látszik, aztán szép sorban a többi.
Én mondtam, hogy jó lesz.

Utóhang
Igazából többen is azt sejtették, hogy az ebédre leölt állatok ülepébe dugja a lázmérőt, de ezt egyszerűen nem akartam elhinni. Így a búcsúebédnél rákérdeztem. Nos, a… nem tudom ki, szokásos, tényleg barátságtalan modorában elmondta, meglehetős kelletlenül, hogy a vízhőmérsékletet ellenőrzi az eszközzel a medencéknél. Ahááá, csodálkoztam rá, erre megvetően távozott…