Spanyolnátha művészeti folyóirat

Mérték

Már ma örömöm lelem a napokban, amelyeket átélek majd!
Az oly nehezekben, amikor kénytelen leszek agyagot égetni
és törött korsókat ragasztgatni –

mint a könnyűekben is, amikor a helyiség falait fogom mázolni,
mérni és teleaggatni, s hogy berúghatok
és kereshetem majd az egyensúlyom.

Már ma számítgatom, mennyi nehezéket kell majd
raknom az egyik oldalra, hogy eltaláljam a mértéket
és hozzászokjam a ne-túl-sok és ne-túl-kevés lélegzetéhez.

A precíz ujjak hatalmukba kerítenek,
melyek mindig eleget osztanak,
de maguknak semmit se követelnek.

A nyelv érintésévé válni,
a néma ajkak
égboltján.Már ma örömöm lelem a napokban, amelyeket átélek majd!
Az oly nehezekben, amikor kénytelen leszek agyagot égetni
és törött korsókat ragasztgatni –

mint a könnyűekben is, amikor a helyiség falait fogom mázolni,
mérni és teleaggatni, s hogy berúghatok
és kereshetem majd az egyensúlyom.

Már ma számítgatom, mennyi nehezéket kell majd
raknom az egyik oldalra, hogy eltaláljam a mértéket
és hozzászokjam a ne-túl-sok és ne-túl-kevés lélegzetéhez.

A precíz ujjak hatalmukba kerítenek,
melyek mindig eleget osztanak,
de maguknak semmit se követelnek.

A nyelv érintésévé válni,
a néma ajkak
égboltján.

Ljubljana

Nélküle a hidak név nélküliek.
Az utak és utcák a szomjas embereket hiányolják.
Nélküle üresek a terek.
Elnéptelenedett helyek
haldokolnak a víz mellett.

Minden városnak van egy folyója.
Így az róla kapja a nevét
és a folyó róla van elnevezve.
A kőből levő városról,
mely az impérium alapjaira lett falazva.
A harangok rézvárosa.
Minden város rézből,
bronzból és vasból van.
Szegek vannak beleverve,
a tetők szegekkel vannak megerősítve.
Minden város a magány fala.

Nélküle elnyűtt lenne az
emlékezetem és minden álmom.
A léptek nem visszhangzanak a kockákon.
A falak közt nem pihen meg a szmog.
Leheletem nem hagy füst csíkokat,
a fagyban. Nélküle a telek még
hidegebbek. Az Időnek nincsen lélegzete.

A folyóparton nem születnek
látomások, hiszen minden város
egy vízió. Szülőhely, és a fájdalom
bölcsője. Legnagyobb seb és
a legjobb ír, mely égéseket enyhít.
Mindig a városomat látom,
bárhol nyitom ki a szemem. Marko Polo,
aki az idegen városokat leírja, de mindig
Velence mólójánál köt ki.

Így engem is róla neveznek el
és ő pedig rólam lett elnevezve.
A legszebb nappalok és éjjelek
a boltozatokhoz nyomódnak – az
árkádok és a falak közé
van kitaposva az én hó utam.
Területek a víz mellett,
ahol haldoklanak az üres terek.
Város a folyó mentén, amely a te neved.

A megválaszolatlan hívások szonettjei

3.
Akkor túl sokat cigiztem és nagyon keveset ettem
és tudom, mit szólnának az idősebbek, ám esős-szürke
délután volt, s az esőzés elállni szándékozott,
a Nosztalgiából  átköltöztünk a Kudba , sohasem

túl késő. Csak hogyan írjon az ember, ha
Ljubljanába kellene költöznie? Talán úgy, mint az eső,
a lépcsőkre esve, a hókupacokban eltűnve.
Talán mint a Ljubljanica. Mint a borúlátó költők,

akik mindig arra figyelmeztetnek, hogy meg kell majd
halni és a világ kegyetlen, mintha ezt nélkülük nem
is tudtam volna. Magam jobban szeretem az állandó sodrást

és azt, amit nekem nyújt, úgy a haldoklónak és holttá váltnak
a keserű eltűnésben. Túl sokat cigizni, túl sok kávét
meginni és mindvégig tragikusan cseverészni veled.

Teaszag

Két tél, 1999

Barátom egzisztencialista. Kínai porcelánt gyűjt
és japán teáskannákat. Nála isszuk a legjobb teákat.
Másodpercre pontos. Talán nem is igazi ceremónia,
hanem a mi kortyolgatásunkban, amikor az asztal körül elhelyezkedünk,
van nyilván valami esztétikusság. Tetszik nekem a jelenet,
amikor hallgatunk
és a tea illatát kortyolgatjuk. Mindannyian egzisztencialisták vagyunk.
Először nevetünk és csak aztán mondjuk: jó vicc volt. Mi is
olvassuk ©alamunt. Egyszer egész nyaralás alatt mondogattuk: Jónás
hal vagy? Hal vagyok . Akkor mind a Hvaron voltunk.
Van még egy másik barátom is, aki buddhista. A
filozófia és a teológia határán álltunk. Így szóltunk: Au, ez aztán
éles. Itt még megvághatod magad. Talán ő a tibeti titkos tantrákat
fogja olvasni és aztán majd együtt nevethetünk a ©u¹taron .
Máskor pedig a semmiről viccelődtünk,
hogy mennyire förtelmesen hideg
ez a mi létünknek. Ő azt mondta: telezabáltam magam bölcsességgel.
Mostantól már csak kiskanállal merítek.
Minden félrevezet majd minket.
Nepálból Branko küldött nekem egy szent tehenet.
Már vissza kellett volna térnie, de ő egy tekergő.
Két zenész barátom van. Az egyik északról ír nekem,
jóllehet keleti neve van. Lao Zi egy legenda.
A másik basszista. Talán egyszer majd beszélni fog Peacockkal.
A Tales of anotheren a lábnyomok fehérek. Jarret az angyalokkal
beszélget. Néha a szellemekkel is. Ha akarjátok.
Amikor a zenéről beszélgetünk,
sohasem tudjuk, honnan jön és merre megy. De biztosan nem
a hangjegyekben van. Ebben megegyezik a véleményünk.
Én a saját tapasztalatomból
tudom. Egyik barátom a nyomdában dolgozik. Mi ketten
biciklivel járunk.
Néha egyáltalán nem is beszélgetünk. Talán ő nem is tudja,
hogy becsületes vagyok.
Hogy leveszem a kalapom, ha melegem van. Mert félek,
nehogy lezuhanjon,
megajándékoztam a Hegymászás technikájával.
Egy 1950-ből való könyvvel.
Egyszer menjünk el mindannyian Medvodeba , teázni,
hogy valamit csevegjünk
a sorsunkat illetően. Valami vékony dolog összeköt minket.
Grom azt mondta,egy jó szám olyan, mint a rágógumi,
amely elnyúlik és minden
irányba kiterjed, de mégsem szakad el. Úgy tűnik,
hogy velünk is valahogy így van.
A gumizsinóron hintázunk és vigyázunk, nehogy túl
drasztikusak legyünk.
Amikor forró, megvárjuk, hogy kihűljön. Fújni is szoktuk
és szuflánk hullámokat képez a porcelán peremén.
Valami vékony dolog összeköt minket. Fontos, hogy megrepedjen,
de el ne törjön.