Spanyolnátha művészeti folyóirat

Varga Melinda

arritmia a mindenségről

arritmikus dübörgés a meleg hús alatt,

bim-bam-bim-bam-babam

képzelt harangok költöztek beléd,

a test temploma, a lélek temploma,

benned alszik ma az Isten,

olyan, amilyenre formálod,

mosolyodtól arkangyalok

bonthatnak szárnyakat,

de légy résen, a derű kétarcú,

a macskafélék családjába tartozik,

kilenc élete van,

egy hajszál választja el a démoni hahotától,

egy óvatlan mozdulat,

szájon kigurult szitok, és

zsírpapírként lobog a szépség,

lila lánggal ég, ibolyakék hamu

marad csak utána.

 

költő a Hargitán

kedves rozsdafarkúak, lomha testű medvék,

megszelídített farkasfalkák, amelyek inkább emlékeztetnek

kutyára, mint vérszomjas, éjben holdra vonító vadakra,

játékos mókusok lakják be a völgyet.

idillt pingál rózsaszín ecsettel a képzelet vadonból. ide csak hálni jár a lét.

a költő a Hargitán tobozogat gyűjtöget,

fenyőszagú ihlettel fújja be magát reggelente,

nem eszik, nem horkol, és nem szereti a sört,

folyton letargikus, álmodozó arccal bámul a semmibe,

a románok máglya általi halála hozza csak lázba,

ha szerelmes, csakis a hazába, esetleg fenkölt ideákba,

az állatias kéjt nem ismeri, ha mégis, föltétlen elkerüli azt,

vagy megvetéssel szedi hexameterbe értékválságként aposztrofálva,

a költő a Hargitán egy rezervátumi idill része,

a Kárpátokon túli tündérvölgy szerves hozzátartozója,

aki, ha úgy akarják, a hegyen túlról nézvést nem létezik.