Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bereti Gábor

A szabadtéri

A szabadtéri mozi

hatalmas nézőterén,

ma már nincs ilyen,

korabeli szabvány,

Valahol Európában

találkozott esténként

az őscsapat. S dúdoltuk

szerfölött, 2 × 2 néha 5

és szólt a biztatás,

Fel a fejjel, Liliomfi,

s volt ki elszédült

a Körhintán. Ha jött

az éjszaka, varázslat

tartotta életben az

életet. Majd Berlioz,

induló, új címerrel

kezdődött a Híradó.

Képekben hírek,

a világ, egy hétig

mindig ugyanaz.

Még késhettél ezalatt.

Később már nem.

Várt fönt a hely.

Baloldalt, utolsó sor,

a bokroknál. Mikor

kinek szívében

ragyogott a szerelem.

Ildi, Mari, Csilla.

Mikor melyik nyár.

Féltékeny sötét.

A vásznon színek,

izgalom, vérforraló

történetek. Fönn

ragyogtak a csillagok.

A hatalmas nézőtér

felett szállt a cigarettafüst.

És szálltak a sóhajok.

 

Nagy volt a tél

Nagy volt a tél.

A hóban frissen, feketén.

Megjött a szén.

S a pinceablakon

apám és én, kézzel és

lapáttal behordtuk.

A kályhában újra volt

parázs. A hamu reggel

visszaadta vöröslő

agyagmintáimat.

Rintintin kutyát,

Mátyás királyt,

a Búsuló Juhászt.

A nippek negatívjait.

Így éltünk akkor itt.

Hó. Fagy. Dermesztő

hírek. A kályhában új

parázs. S reggelre

agyagmintáimat.

Volt-e nálam boldogabb?

S most megint a tél.

Szén sehol. Csak két

kupac. Megosztott

ország a vitrin két

oldalán. Ott a nippek,

itt negatívjai. Nincs szén,

nincs kályha, nincs parázs.

S a hamu sem adja ki.