Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nagy Bandó András

A csodálatos fából faragott kékszakállú herceg mandarinja

Egy apacstanyán három hippi apacs arra kényszerít egy Judit nevű leányt, hogy csábítson el két férfit, akiket aztán kirabolnak. Az egyik egy kékszakállú herceg, a másik pedig egy fából faragott királyfi. A leány tánccal mulattatja őket. Mindkettőjükben fölébred a vágy, de a leány irtózik tőlük. A hippi apacsok megtámadják a királyfit, kifosztják, a karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, nem bírnak vele, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít: a leány eleget tesz a királyfi kívánságának, mire kiderül róla, hogy ő sincs fából. A kékszakállú herceget is lenyúlják, de mivel ő a NAV-ból érkezett, csak némi aprópénzt találnak nála.

A reggeli napsütésben a leány lépdel ki a királyfi hálószobájából, és a királyfi is előjön, hogy világot lásson. Messze néz, egészen Világék felé, ahol ég a világ, és sütik már a rántott békát. A királyfi visszaparancsolja a leányt, és szerelmes lesz belé. Közben egy másik leány, a Tündér is föltűnik: a fürdőszobában ül a sarokkádban a királyfival, és mandarint esznek. Ez adja a mű alapkonfliktusát.

A Tündér parancsára a fellázadó természet nem engedi, hogy a királyfi a leányhoz jusson. A herceg bábot készít, amellyel kicsalogatja a leányt az ágyából. Ám a leány a herceget figyelemre se méltatja, inkább a bábbal táncol. A bánatos herceget a leány szívesen fogadná, mert kezdi unni, hogy a fából faragott királyfi egyre nehézkesebben mozog, majd élettelen és érzéketlen fadarabbá válik.

A Kékszakállú herceg várában vagyunk, nem valódi környezetben és időpontban. Egy férfi életének meg nem fogható zárt világában. Üres sörösüvegek állnak és hevernek az asztalon, az asztal alatt két teli rekesz. A herceg a hippi apacsokkal iszik. A férfiak már csak ilyenek: a sör elég a barátsághoz.

A Kékszakállú herceg új feleséget visz a várába. Hol vár állott, most nőalom. A férfi lelki életének rejtelmeibe próbál behatolni Judit, a szerelmes nő, hogy kiismerje a férfit. Már ott elakad, hogy soproni vagy borsodi. Velük inna, de habozik. Inkább habzik. A herceget az új feleség viszi az ágyba. Arany fokozatú támogató. Esik, kel, ahogy esik, úgy kel, esik, esik, karikába. Oda az emberi erőforrás. Nem könnyű kiismerni egy férfit, gondolja Judit, és szellőztetni is kéne, áporodott sörszag árad szerteszét. A kerek gótikus csarnokban sehol egy ablak, és az ajtók is zárva. Itt még él a vasárnapi zárva tartás. Balra meredek lépcső vezet egy kis vasajtóhoz. Mikor a függöny szétválik, teljes sötétség van az országban. Hirtelen kinyílik a kis vasajtó, és a vakító fehér négyszögben megjelenik L. S. László és S. Gabriella. (Hogy miért, és ennek mi értelme van, arra nincs válasz.) Ettől kezdve minden visszazökken az eredeti Bartók-kerékvágásába.

„Megérkeztünk, íme, lássad: ez a Kékszakállú ágya. Judit, jössz-e utánam?

Judit szerelmes, a Kékszakállúról és az ágyáról szállongó szörnyűséges hírek ellenére is követi a herceget: „Megyek, megyek, Kékszakállú. De a hippi apacsokat küldd haza, és nyissunk ajtót, hogy a szél bejárjon, nap besüssön, mert nehezen viselem a sör szagát.”

A Kékszakállú vonakodik, figyelmezteti is Juditot, de ő egyre követeli a kulcsot. Judit szólal meg: „Ez a kínzókamra, Kékszakállú!”

„Minden virág neked bókol” — mondja a szerelmes herceg, ám Judit tovább faggatja. Kérdéseire a férfi egyre kétségbeesett kéréssel válaszol: „Judit szeress, sohse kérdezz, ha jót akarsz magadnak!”

A herceg büszkén mutatja be országát: „Lásd ez az én birodalmam, Messze néző szép könyöklőm. Ugye, hogy szép nagy ország?”

Judit elámulva válaszol: „Szép és nagy a te országod.”

A férfi lelkesülten tovább folytatja: „Judit, mindenem a tied lesz, ha nem dumálsz bele mindenbe.”

Judit egyre csak ezt mondogatja: „Ha én egyszer kinyitom a számat!”

A herceg könyörgőre fogja: „Judit, Judit, ne nyissad ki!” — mindhiába. Judit ismét beszól: „Ha én egyszer kinyitom a számat!”

„Ha én egyszer elkezdek beszélni!”

A herceg ezt ismételgeti: „Judit, ne nyissad ki!”

Judit válaszol: „Na, jó, nem nyitom ki.”

A Kékszakállú palástot terít a vállára, koronát tesz a fejére, ékszerekkel díszíti. „Szép vagy, szép vagy, százszor szép vagy, amikor nem nyitod ki!”

Hosszan szembenéznek. Judit lassan meggörnyed a palást alatt, és a szája örökre becsukódik. A herceg megrendülten rebegi:

„És mindig csönd lesz már, csönd, csönd…”

Judit rátromfol: „De ha én egyszer elkezdek beszélni!”