Spanyolnátha művészeti folyóirat

Molnár Rita

A kis keljfeljancsi lány

„Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan”. Juj. Ezt nem olvasom. Inkább újra a Momót és Rosa mamát. Visszatettem a könyvet, anyu majdnem észrevette, de mégsem vette észre, és ez jó. Jött, hogy mit keresek én a nappaliban, és menni kell az iskolába.

Az iskolában sokat nevettünk Adrival, vele nagyon jó nevetni. Aztán az olvasást osztályozta Éva néni. Én nem olvastam. Éva néni azt mondta, hogy röhej, hogy még idén sem olvasok. És azt is mondta, úgyis tudja, hogy tudok olvasni, mert ha nem olvasnék, nem tudnék így írni. És ezt nem csak úgy mondta, mert beírt egy ötöst. Éva néni szeret, lehet, hogy azért, mert máshol lakik, mint én. A város másik felén. Messzibről könnyebb szeretni.

Anyu jött értem, mikor az iskolának vége lett. Bementünk a boltba. A bolt ott van az iskola mellett. Kaptam citromos joghurthabot, és vettünk a Tominak is. Anyu azt mondta, hogy apu a szolgálatban három embert vágott ki az autóból. Ezt akkor mondta, amikor négy sört tett a kosárba. Beálltunk a sorba, ahol nem álltak annyian, mint a másik sorban. Anyu fizetett, és megint megmutatta a forintokat. Egy 1 forintost és egy 50 fillérest, és mondta, hogy nézzem csak, olyat kaptunk vissza, amire más van ráírva, mint ami még nemrég volt ráírva az 1 forintosra, az 50 filléresre, és a többi pénzre is. Ezután megdarálta a kávét, ami nagyon hangos volt, és elindultunk haza.

Útközben megint elmentünk a furcsa épület mellett. Kérdeztem anyut, hogy ez egy cirkusz. Azt mondta, hogy nem cirkusz, hanem egy víztorony. Mondtam, hogy kár, és megkérdeztem, akkor mikor jön az igazi cirkusz. Anyu azt nem tudta. És kérdeztem, hogy minden víztorony olyan, mint egy cirkusz. Azt mondta, hogy nem, csak azokat festik olyanra, amelyikek nagyon magasak. Nem értettem, lehet, ehhez még kicsi vagyok.

Aztán megláttuk Szuszit. Szuszi akkor kakilt, és Béla bácsi, aki Szuszi gazdája, jobbra is és balra is nézett. Odamentünk, és megkérdeztem, hogy miért nézett jobbra is és balra is. Béla bácsi nem válaszolt. A felnőttek nem mindig válaszolnak. Anyu mondta neki, hogy nem baj-e, hogy ezt mondtam. És ne haragudjon. Megsimogattam Szuszit. Szuszi kicsit félrenézett, és megnyalta az orrát. Ha Szuszi úgy nyalja meg az orrát, hogy közben kicsit félrenéz, akkor nem éhes. Szuszi így szól, hogy most nem akarja, hogy simogassam. Mondtam anyunak, hogy menjünk haza. Majd nekem is lesz egy kutyám, mint Momónak, de én el se adom. Szuszi lesz a neve.

Hazafelé fájt a tüdőm. Az iskola után gyakran fáj. Lehet, hogy nekem is folt van rajta. Közel voltunk már, amikor hallottuk, hogy ma is van egy kis baj. A Tomi kiabált, hogy kiugrik, és ezt mondta többször. Befordultunk a ház elé, és nem mertem felnézni. De aztán felnéztem. És láttam, hogy a Tomi ül az ablakban. A lábait lóbálta. És úgy kiabálta, hogy kiugrik. Mondtam anyunak, hogy nem lesz baj.

***

Micsoda?…...………………..Hát jó... Legyen. 12 fok volt, kora novemberi délután. Sárba tiport levelek erre-arra. A látványból valamelyest elsunnyogott a köd, a hangnak nem állta útját semmi: a pocsolyák beleremegtek. A csukott ablakok csak a csendet verték vissza.

***

Mondtam, hogy nem lesz baj. Apu szerencsére ott volt, és behúzta Tomit az ablakból. Anyunak remegett a szája. Nem tudom, miért, amikor nem lett baj. Én nyithattam ki a kaput. Amíg mentünk fel, anyu megint elmondta, hogy apu ma három embert vágott ki az autóból. Szegény apu.

Tomi és apu az előszobában várt. Tomi nevetett, apu dobbantgatott a lábával, ami nem jelent még semmit, mert mindig ezt csinálja. Csak ha nagyobb lesz az orrlyuka, és a szeme forog egyet, az nem jó. Ettünk uzsonnát, és a nappaliban néztük a tévét.

Apu hozott egy szép nagy könyvet, aminek egy néni volt az elején. Megmutatta anyunak.

— Csak 84 forint volt. Fogd meg, milyen nehéz!

— Jól van, nem érdekel. Elolvastál egyet is?

— Nem, miért, te igen?

— Nem, de én nem is veszek. El se fér már több. Hagyjál!

Apunak nagyobb lett az orrlyuka, a szeme forgott egyet. Ez már jelent valamit. Felkapta az éjjeliszekrényről a pisztolyt, hogy megvicceljen minket. Az egyik csillár eldurrant. Már csak kettő van meg az ötből.

***

Az utcán felgyulladtak a lámpák, a járókelők sűrű párával okádták tele a fagypont alatti levegőt. Az acél érintése jéghideg. Mire képes egy nüansznyi fémdarab, ha elég energiát kap? A biológiai reaktor bedurrant, a homloklebeny csak meghúzta magát a háttérben. Azt a lerohasztós hétszentségit! Milyen kevésen múlik a minden...

***

— Ne visongj, meghallják a szomszédok! - mondta anyu, én pedig csendben maradtam. Majd holnap az Adrival nevetünk, ha elmesélem neki. Anyu sírni kezdett, és azt mondta, elege van ebből a cirkuszból. Milyen cirkuszra gondol, az igazira vagy a víztoronyra? Apu odajött hozzám, megcsípte az arcomat, és azt mondta: mi van, prüntyő. Azután kimentek anyuval a konyhába, hogy ne halljuk, mit beszélnek. De hallottuk. Azt beszélték, hogy biztos már csak egy kicsi, és minden jobb lesz. Csak meg kell várni. Azt nem mondták, hogy mi lesz jobb. Talán megnyugszanak végre? Adrival mi is szoktunk várni valamit. Sokat várjuk például az ufókat.

A Tomi bekapcsolta a magnót. A mamának ez nem tetszik. A mamát még nem mondtam. Ő is mindig nálunk van, de csak ott ül a kerámiái mellett. Amiket onnan hozott, ahol még a papával lakott. Amikor Tomi bekapcsolta a magnót, a mama mondta, hogy jaj, az a buzigatyás. És, hogy jó, hogy mi már elköltöztünk Budapestről, mire odavitték azt a fertőt. Aztán kikiabált a konyhába anyunak és apunak: — Kapcsoljátok ki de rögtön azt a magnót, nehogy éccesek legyenek ezek a szegény gyerekek! A mama nagyon okos, mert olyan dolgokat is tud, amiket én nem, például, hogy mi az az écc. Tényleg, csak nehogy éccesek legyünk.

Jött anyu, kikapcsolta a magnót, és adott egy könyvet. Azt mondta, hogy már tudnom kéne olvasni magamtól, és hogy ő már nem olvas nekem. És akkor így hátha olvasok majd. Megnéztem a könyvet, de ledobtam. — Én nem olvasok dzsinneket!

Beszaladtam a szobámba. Bejött utánam a Tomi. Rajta nem látszik, hogy mikor mi lesz. Senki más nincs, akin semmi nem látszik. Most csak megmutatta a fényképeket, amiket apu hozott haza, ahogy kivágták az embereket. Nem volt szép. Aztán felolvasta, amit ma talált a jegy-ző-könyvben. A krema-tó-ri-umban kövér testet égettek, ami miatt kigyulladt a krema-tó-ri-um. Oltása sikeres 4 óra 30 perckor. A Tomi nevetett, és kiment. Bárcsak nekem is lenne egy pótlakásom, mint Rosa mamának.

Nagyon fáj a tüdőm. Légszomjas is vagyok. Lehet, hogy nekem is folt van a tüdőmön. A Sándornak is van folt a tüdején. Ő előtte repült. Itt is van...24. oldal. Azt hiszem, nekem is ez a bajom. Potenciális tuberko-ló-zis…. Ha karácsonykor még élek, akkor talán még sincs folt a tüdőmön.

***

A kis keljfeljancsi lány leült a szoba sarkában álló fotelbe. Nem csinált mást, csak nézte az üres falat. Tök kész. Az ujjai teljesen rágekkóztak a piros karfára. Végre csak a csend van. Hamarosan beindult a flow. A semmi színes foltokat szült a nikotinsárga falra. Sovány kis emlékek és fura képek váltották egymást. Már csak egy kis idő, és a szorítás enged. A tüdő fellélegez.

Mikor mindenki elaludt, egy kisméretű árny suhant át a sötét lakáson. A meztelen talpak hang nélkül taposták a nappali tyúklábmintás szőnyegét. Ujjak simították végig a könyvek gerincét, az érzőidegek reagáltak a legkisebb változásra is. Hamar megtalálta, amit keresett. Felkapta azt az új — kilóra vett — könyvet, és visszaszaladt a szobájába.

***

Ró-ma-i lány. Ő is egy lány, ez jó lesz. Ha nem lesz jó, akkor olvasok ma is a Momósból.

***

Jól van, kicsi húsom. Csináld csak. Előtted az ééélet...És addig is, betakarnak a szavak.