Spanyolnátha művészeti folyóirat

Ribáry Zoltán

Novák Valentin kerékpáros regényéről

(Álomturbina – Kerékpáros regény, 2016, Hungarovox Kiadó)

Novák Valentin: Álomturbina

Novák Valentin a kerékpárja szarvába (legyen ez most a hétköznapi valóság, saját valósága szinonimája) erősen kapaszkodva vág neki hegy-völgynek új regényében, de nem sokáig ragaszkodik a Föld nevű büntetőbolygó (idézet Tőle) dagonyájához — és ezzel útjára is indítja főszereplőjét.

Sziszi(fusz) elengedett kézzel, bekötött szemmel, vagy ha úgy tetszik vakon, ellenben erős belső látással, féktelenül — soroljam még a hendikepes vagy épp szárnyaltató adottságokat? — teker bele a misztikus-mágikus mittudoménmicsodába, leginkább képzelete másvilágába.

Mert — nem a Coelho-i elhasználódott értelemben — misztikus-mágikus ez a műfaji kereteket feszegető kisregény, „nagybapesti”, „nyóckeri”, pilisi, határtalanul is határon belüli és kívüli társadalomkritikus ki- és beszólásokkal, nyilvánvalóan valóságosan megélt élethelyzetek íróhoz méltó tolmácsolásával, álomittas jelenetsorokkal.

A szerző írói munkássága mellett költő, nem is tagadja meg ezt az énjét, jó példa erre a kisregény szinte refrénszerűen, mantrázósan visszatérő mondata: „egy-két-há-négy-öt//egy-két-há-négy-tíz//egy-két-há négy’zenöt//egy-két-há-húzz”, ennek ismétlődése itt-ott az előzőekben olvasottak újragondoltatására, másutt inkább a következő részre hangolásra szolgál(hat).

Szintén költői szempontból figyelemre méltó még a Márkavers című szójáték, ebből akár verseny is kerekedhetne, érdekes kihívás lehetne, hogy ki milyen rímes művet írna bicikli márkanevekből kiindulva.

De térjünk vissza a történetmesélésre!

A szent család, József és Mária (méhében a kisdeddel) egy nagy kerékpáros körversenyen sorra nyeri a szakaszokat, és bár babérkoszorúsan távoznak a célállomásról, Jeruzsálemből, kis idő múltán már nem találnak szállást Betlehemben — az apokrifnál is apokrifabb történet végkimenetele kérdőjeles marad. Szilágyi Szilamér névleges főszereplőt bűvkörébe vonja egy kerekesszékes nő, bizonyos Léna, akivel újra meg újra keresztezik (KERESZTEZIK, a szó bűnfelismerő-megváltó értelmében is) egymást az útjaik. A Sziszi vezette kerékpárfutball csapat — egy képzeletbeli prekolumbián kódex feljegyzése szerint - minden ellenfelét rommá veri egy vérre menő, tehát sok-sok emberáldozattal, rituális fejvesztésekkel járó — tornán. Egy — lottó főnyereményből vásárolt — sokszemélyes családi aranytandem ellopása kapcsán felbukkan „Nagybapesten” maga a nagy Poirot, és leleplezi, hogy...

Ezek a jelenetek a személyes favoritjaim a regényértelmező futamon, de mások nyilván más részletekre tennék a zizit, ahogy a magyar tévés kommentátorok szokták volt mondani a nagy kerékpáros körversenyek közvetítésekor - zárójelben megjegyzem, hogy megelevenedik a regényben Marco Pantani alakja is.

Aki elkezdi a mű olvasását, az alatt bízvást beindul a képzeletbeli örök hajtós bicikli, hogy elrepítse bárhová.