Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fecske Csaba

Sz. Préda mondja

Ahogy a billentyűket ütöttem, vertem

— megérdemelték —, hangokat nyertem,

kellemes mollokat, goromba dúrt,

lelkemben fennkölt érzés vakondja túrt,

a zenész az örökkévalósággal szemez,

tahók és sznobok kérdik, miféle zene ez?

Nem ütöttem mellé a billentyűknek,

én Sz. Préda, maradtam magamhoz hűnek,

Bélám rakta a kottafejeket máshova, mint

kellett vón, a zseniális baki tiszteletre int.

Cantata Profana, fájdalmasan profán,

mint mikor egyszer atyám cserdített pofán,

és akkor jön nekem a Fából faragott királyfi, ó,

aki úgy néz ki mint unokatesója, Pinocció,

kedvencem méltán a Csodálatos mandarin,

akihez menetrend szerint jő a rím,

és minden alkalommal teletömi szám

dús kebleivel a csini Csocsoszán.

De hagyjuk már, mert a decens Bartók

még orromra csapja az ajtót,

amely mögött a Kékszakállú liheg kéjesen,

pedig nincs is ott a felesége sem.