Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sorbán Attila

Egyik szemem sír, a másik koporsó

Vidám lamentáció egy Kurt Weill-dallamra

 
Romlott vaníliapuding színű fényben

kacag, tapsol és fogyaszt, 

majd 

fogyaszt, kacag és tapsol 

a válogatott úri nép.

Mögöttem e fásult kar,

eperszínű frakkban ázva,

hangol, merthogy zenkar

hangol, merthogy zenekar!

Fogaim már nem vacognak,

míg

kacag, tapsol és fogyaszt...

Rímnek lenni kocsonya.

A ma éjszaka sírig tart.

 

Song

 

Látod, a dal már furcsa göröngy.

Ki táncol rá, ki csontot zörget. Fő az étel, fő a lábas, fő a tányér, fő a pincér. Diszkrét comb sül kezek között. Mellett párol zöld szakács. 

Szivar szív egy sovány urat.

Tán bankár ő, vagy mifene!

Fogatlanul, kék pezsgőben kinek telne öröme?

Hölgye kedves. Halk és intim.

Dalbetét jár neki ma.

      ...és egy petyhűdt éjszaka.

 

 

Pohárköszöntő

 

Hatalmas döglött macska tesped

a város utcáin.

Házmesternék és gyermekek kedvence ő.

A házmesterek gondosan tisztogatják szőrét.

A gyermekek a szemgolyóival játszanak.

Mi a húsából élünk.

 

Refrén

 

Üres poharak közt röhög rajtam a holnap.

Már nem hiszek senkinek,

csak egy pohár bornak.

 

(Táncbetét meztelen táncosnőkkel. Testüket csillogó halpikkely borítja. Az urak konyakot rendelnek. Az úrhölgyek harisnyáiból pillangók kelnek. Amikor a táncosnők felugranak a levegőbe, a pillangók rájuk szállnak, és pikkelyük lila lángba borul.)

 

Romlott vaníliapuding színű fényben

Kacag, tapsol és fogyaszt,

majd

fogyaszt, kacag és tapsol

a válogatott úri nép.

 

Románc

 

Rúzsodat félted,

pedig csak én olvadtam le rólad.

Púderért kiáltasz,

s kinyitod illatos Bibliád.

Romlott vaníliapuding színű fényben

a válogatott úrinép.

Idegnek.

Még nem ölnek késsel,

csak szóval.

S a szóközök

— hogy irigyli őket a csend —

sápadtan lebegnek

a fehér kesztyűk fölött.

 

Song

 

A parkban egy felajzott lelkű öregasszony

pisilteti kövér, kopasz kutyáját.

Esernyőt tartó öregúr bámulja a buszmegálló menetrendjét.

Valaki betakarhatna már.

Régi az újság.

Későre jár.

 

Hölgyeim és uraim!

Én ebben a lila páholyban több disznót már nem ölnék.

Semmi sem nagyobb

egy színházi sugólyuknál.

A táncoslányok ma este nem mennek szobára,

viszont a kijáratnál

mindenki kap majd egy barátságos kutyakölyköt.

Desszertet csak az kaphat,

ki tud lovagolni,

kitud lovagolni.

Mert,

 

Dower fölött négy sirály.

Egy a tengert,

egy a fegyvert,

egy apád,

egy a fáradt,

hálót sodró ősz anyádat

hívja zöld örvényen át...

 

— Da Capo al Fine —

 

Romlott vaníliapuding színű fényben

kacag, tapsol és fogyaszt,

majd

fogyaszt, kacag és tapsol

a válogatott úri nép...

 

(Közben kifutottunk az időből, mint halott gyermek szeméből a könnycsepp.)